Iránytű projekt – Irány a Mátra!

Iránytű projekt – Irány a Mátra!

„A Csányi Alapítványnál ebben a tanévben is folytatódik az élményalapú oktatás, fejlesztés, melynek részeként a jászberényi Közösségi Házban az idei projekt témánk az Iránytű elnevezést kapta. Hiszünk abban, hogy a tanulás lehet izgalmas, érdekes, és ezért igyekszünk a csoportokat minél több olyan helyre eljuttatni, ahol megismerkedhetnek a körülöttünk lévő természeti jelenségekkel, a világunk történetével. Bővítjük földrajzi, tájékozódási ismereteiket, mely által önállóbbá válnak. A Jászság 4-es csoport egy részének első kirándulása a közeli Mátrába vezetett, ahol egy telefonos applikáció segítségével megismertük az iránytű használatát, az irányszögeket és az égtájakat.” Hábenciusné Balla Andrea, mentor

„Október 3-án kirándulni mentünk a Mátrába. Az időjárást mintha csak mi rendeltük volna, gyönyörű, ragyogó napsütésben, meleg őszi időben kirándulhattunk. Először a gyöngyösi Mátra Múzeumba látogattunk el, ahol a Mátra-vidékkel kapcsolatos emlékeket, vadászati tárgyakat, különleges ásványokat, régi idők tárgyait és egy mamutcsontvázat láthattunk. Ezután Mátraházán megebédeltünk, majd az erdőben – a Bene patak mentén – sétálva megismerkedtünk az iránytű használatával, illetve segítségével tájékozódni. Fagyizás után a játszótéren minden eszközt kipróbálva, jókat nevetve szórakoztunk. Nagyon jó hangulatban telt el ez a nap, kellően kifáradva tértünk haza. Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, hogy részt vehettem ezen a programon.” Ignácz Dávid, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!