Jász Világtalálkozón jártunk

Jász Világtalálkozón jártunk

Június utolsó hétvégéjén rendezték meg Jánoshidán a XXVI. Jász Világtalálkozót, melynek fővédnöke alapítónk – dr. Csányi Sándor. A háromnapos, színvonalas rendezvényen a Jászság 4-es csoport is képviseltette magát, hiszen jómagam Jánoshidán születtem és szüleim mai napig a településen élnek. Számtalan kedves emlék köt a Zagyva menti faluhoz, ahol gyermekkoromat töltöttem. A Premontrei rend kastélya és a szomszédságában található templom – több, mint 800 éves múltja – sokat mesél az ide látogatóknak. A Világtalálkozón ezrek ismerhették meg ezeket a történeteket.

Szombaton reggel részt vettünk a Jászok Főpapi szentmiséjén, majd csatlakoztunk a Jász települések felvonulásához. A Jászberény tábla alatt büszkén sorakoztunk a város polgármestere és jegyző asszonya mögött. Örömmel láttuk, hogy egyik csányis csoporttársunk, Orosz Nóra cserkészként vett részt az eseményen, míg másik társunk, Görbe Sándor a Jász Huszárok díszöltözetében vonult végig a településen. Ezután meglátogattuk a felújított kastélyban lévő kiállítást, ahol megtudtuk, hogy amennyiben ellátogatunk a többi kiállításra is, akkor pecséteket gyűjthetünk értékes nyereményekért. Így nem volt kérdés számunkra, hogy minden helyszínre ellátogatunk, úgymint: vasútmodell kiállítás, ahol maketteket is készíthettünk, illetve a galéria, ahol amatőr jász alkotók csodálatos festményeit tekintettük meg.

Az ifjú jászkapitány beiktatása igazán felemelő volt a résztvevők számára, melynek során még ágyúdörgés is elhangzott. A nagy meleg ellenére is tartalmasan telt a napunk, köszönhetően a szervezőknek és kedves jánoshidai ismerőseimnek. Megvásároltuk a helyi lakosok által szerkesztett Jánoshida története című könyvet és nagyon sok gazdagító program részesei lehettünk. Hábenciusné Balla Andrea mentor

„Az ebéd elfogyasztása után siettünk haza, hiszen egy nagy esőfelhő közeledett Jánoshida felé. Én nem mentem haza, hanem Maja csoporttársammal együtt elindultunk otthona felé. Ezúton is szeretném megköszönni a kedves vendéglátást Majának, Niki néninek és családjának. Az eső miatt késve, de újult erővel odaérkeztünk a koncertekre. Már javában szóltak a Kelemen Kabátban című együttes zenéi. Belehallgattunk, majd eldöntöttük, hogy körülnézünk a vásári forgatagban. Megtetszett egy sárkányos hullámvasút, így rövid tanakodás után négyen fel is ültünk rá. Nagyon félelmetes volt a kanyaroknál, hiszen olyan érzésünk volt, mintha menet közben kiesnél belőle. Kilenc óra felé ismét odaálltunk a színpad elé, hiszen nemsokára egy újabb banda lépett fel.

Rövid várakozás után végre elkezdődött a Follow The Flow koncertje. Óriási hangulatban telt, mindenki énekelt, bulizott, táncolt, jól érezte magát. A hangulatot még jobban fokozta, amikor az egyik énekes leugrott a színpadról és az első sorban lévő emberek kezét megérintette. Majd pár dallal utána, az egyik énekes lejött a színpadról a nézők közé, éppen ahol mi is álltunk. A szerencsésebbeknek megfogta a vállát vagy a haját megérintette. Akkor én lefagytam, mert ilyenben még soha nem volt részem. Majd egy gyönyörű tűzijáték sorozat következett. Káprázatosan szép volt. Sajnos ezek után hazafelé vettük az irányt. Ez úton is szeretném megköszönni Andi néninek azt a sok élményt, amiben részem volt. Plusz még egy meglepetés is ért, amikor a felvonulás előtt találkoztunk Jászdózsa polgármesterével és feleségével. Mivel jövőre Jászdózsa rendezi a XXVII. Jász Világtalálkozót, így megkértek, hogy én is részt vegyek a rendezvény szervezésében többed magammal. Előre is szeretném megköszönni a bizalmat felém a közösségszervező Kati néninek.” Simon Ramóna Fruzsina Jászság 4-es csoport

 

További képek a Galériában láthatók!