Jászsági Évkönyv 2019 bemutatója Jászberényben

Jászsági Évkönyv 2019 bemutatója Jászberényben

„A jászberényi Közösségi Ház a mai napon egy különleges eseménynek adott otthont, itt kapott helyet a huszonhetedik alkalommal megjelenő Jászsági Évkönyv bemutatója. A rendezvényen számos vendég érkezett hozzánk, többek között az évkönyv főszerkesztője Pethő László, aki bemutatta a könyv íróit fejezetenként, Dr. Kertész Ottó a Jászsági Évkönyv Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az évkönyv hasznosságáról és sokoldalúságáról beszélt, Dr. Radoszáv Miklós a Csányi Alapítvány operatív igazgatója, aki a könyv első olvasójaként ajánlotta figyelmünkbe a rendkívül sok témát feldolgozó kiadványt, valamint Budai Lóránt Jászberény város polgármestere.

 

A könyvbemutató hangulatát színesítette a Csányi Alapítvány tehetséges mentoráltjainak színvonalas műsora. A Jászság 2-es csoportból Füle Viktória egy Chopin zongoradarabbal kedveskedett a közönségnek, illetve egy saját versét adta elő Gubanc címmel. Ezt követően Tálas Péter saját versét hallhattuk, Akik igazán szeretnek címmel és végül Peredi Olivér saját versét, az Együtt egymásért hallhattuk. A gyerekek nagyon nagy sikert arattak mindannyian, a verseket többen kérték el a bemutató után, ezért a cikk alatt csatolva nyilvánosan elérhetőek bárki számára. A továbbiakban Nagy Tamás videóját nézhettük meg az Évkönyvről, majd a szerzők mondhatták el 1-1 percben az általuk írt részek rövid bemutatóját. Az idei könyv igazán sok témát ölel át, szeretettel ajánljuk mindenkinek elolvasásra. A Csányi Alapítvány eddig is jól működő kapcsolatát a várossal ma este még inkább megerősítette, több résztvevő fejezte ki gratulációit és együttműködési szándékát az Alapítvánnyal.”  Hábenciusné Balla Andrea mentor

                                                                           

Ahogyan a gyerekek látták…

„Ma a Csányi Alapítványnál könyvbemutatóra került sor, melynek a Jászberényi évkönyv volt a témája. A sok látogató érdeklődését a Jászság 2-es csoportból három tanuló keltette fel versekkel és egy zongoradarabbal.  Hallhattuk Dr. Radoszáv Miklós véleményét a könyvről, aki egyben az első olvasója volt a 2019-es kiadványnak. Dr. Radoszáv Miklós mellett még sokan mások is beszéltek a könyvről. Budai Lóránt úr, Jászberény polgármestere is megtisztelt minket jelenlétével. Személy szerint nagyon jól éreztem magam, a fiataloknak sem árt néha ilyen eseményen részt venni, mert sokat tanulhatunk belőle.” Hégete Alexandra Jászság 2-es csoport

További képek a Galériában láthatók!

A könyvbemutatón elhangzott versek:

Füle Viktória Gubanc

Peredi Olivér Együtt egymásért

Tálas Péter Akik igazán fontosak