Jeles napok projekt

Jeles napok projekt

November 12-én folytattuk a jeles napokhoz kapcsolódó projektfoglalkozásainkat. Ebből az alkalomból az egyetemistáink is eljöttek, hogy segítsenek a programok lebonyolításában.  A nap témája Márton püspök legendájához kapcsolódott, melynek megismerését a projekt keretében tovább folytattuk. A napot közös filmvetítéssel kezdtük, majd Éles Annamária mentor irányításával kielemeztük a filmen látottakat. Ezt követően kisebb csoportokba rendeződtek a gyerekek és 3 helyszínen folytatták a munkát. Az egyes állomásokon a kis-mentorok segítségével és irányításával zajlott a munka. Az első helyszínen Márton püspök legendáját elevenítettük fel, majd játékos feladatok segítségével kiderítettük, hogy milyen szólások és közmondások kapcsolódnak a személyéhez. A második helyszínen idegen nyelven folyt a munka, a németesek német nyelven, az angolosok pedig angol nyelvű feladatokat oldottak meg, melyből elsősorban azt lehetett megtudni, hogy ezekben az országokban hogyan emlékeznek meg Márton püspökről. A harmadik helyszínen pedig a kézügyességüket tudták bizonyítani a fiatalok, mert nagyon mutatós „Márton ludas” hűtőmágneseket készítettek. A sok feladat mellett természetesen maradt idő a játékra is, a fiúk fociztak a lányok pedig társasjátékoztak.

GALÉRIA