Kaposvári Egyetemen kutakodtunk

Kaposvári Egyetemen kutakodtunk

Tudományos Diákkör (TDK) Konferencián vehettünk részt a Kaposvári Egyetemen. Két fél programon tapasztalhattunk. Az egyiken (négyen a csoportból) a diák zsűri tagjaiként hallgattuk meg az előadásokat, és próbáltunk segíteni döntésben, hogy ki képviselje a somogyi egyetemet az országos megmérettetésen.

A csoport másik felét a kutatásmódszertan rejtelmeibe avatta be Belovári Anita az egyetem művészettörténet – művészetelmélet tanára. A kutatási témánk meglehetősen izgalmas volt, hiszen a vámpírok jelentették a kutatási területet. Megbeszéltük, hogy ebben a témában hogyan, mi alapján lehet kutatást kezdeni, mely területeket lehet érinteni, feltárni. Megbeszéltük azt is, hogy ha ez lenne a szakdolgozat (vagy más tudományos kutatómunka) témánk, milyen módszereket tudnánk az eredményesség és tudományos igényesség szempontjából a leghatékonyabban alkalmazni.

A szünetekben sem unatkoztunk, brazil önkéntesünknek, Aliciának megmutattuk a Kaposvári Egyetemet (hiszen többször jártunk már itt). Az egyik kedvencünk pedig az volt, amikor megpróbáltunk négyszögletű szappanbuborékot fújni.

Hasznos segítséget és jó ötleteket kaphattunk ahhoz, hogy tudományos kutató versenyeken indulhassunk. Azon azonban még gondolkodom, hogy a vámpírok legyen-e a témám.

Kovács Kornél Kaposvár 2.