Karácsonyi Ünnepség Szegeden

Karácsonyi Ünnepség Szegeden

Néhány lelkes diák segítségével már pénteken ünneplőbe öltöztettük a Közösségi Házat.

Az idén a karácsonyi műsort rendhagyó módon nem a gyerekcsoportok adták elő, hanem a szegedi 1-es csoport tagja, Licsicsányi Zsuzsi, két testvére és édesanyja készült egy gyönyörű előadással. Hegedűszó kíséretében hallhattunk tőlük karácsonyi verseket és énekeket. Felemelő pillanatok voltak, mikor a többi gyerek és család is bekapcsolódott a éneklésbe.
Az ünnepség után mindkét csoportban a mentorok segítségével felelevenítettük az elmúlt év élményeit képekben, majd kötetlen beszélgetések zajlottak a vendégek, fejlesztők, gyerekek között. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek az ünnepségre!
A szegedi mentorok

„A karácsonyi ünnepséget a Licsicsányi család előadása kezdte, ami nagyon meghitt és szép előadás volt. Az egész ünnepség alatt a gyerekek egész éves fotó gyűjteményét lehetett látni a nagy képernyős TV-n, és az albumokat, amit a szülők egymásnak adogattak. Az ünnepségen Piroska bemutatta az új drámatanárnőt, aki nagy szeretettel üdvözölte a gyerekeket, szülőket és nagyszülőket. Nagyon családias volt a hangulat. Sok finom sütemény volt, közöttük szülők, nagyszülők házi süteményei. Az ünnepség után következett a családi csomagosztás, ami idén is nagy örömet okozott a családok számára. Nagyon tetszett az évkönyv, ami sok képet és gondolatot tartalmaz, és a jövő évi naptár is nagyon jó lett megint! Nagyon szépen köszönjük a sok támogatást, szeretet, amit az Alapítványtól kapunk!”
Csonkáné Juhász Erzsébet, Vas Evelin édesanyja