Szombati megmérettetés

Szombati megmérettetés

Ma volt a nagy napunk. Hetek óta csak készültünk az év végi angol szóbeli vizsgánkra.

A tét nagy: azok, akik egész évben jól teljesítettek, Brightonba utaznak. Az egész csoport izgatott volt. Mindenkinek volt kedvenc tétele, de olyan is, amitől tartott egy kicsit. Az otthon kidolgozott, tanárainkkal ezerszer megbeszélt és ebből adódóan kissé már gyűrött tételeinket szorongattuk a kezünkben. Mielőtt behívtak voltna még bele-bele nézegettünk és sokat nevettünk. Megkezdődött a vizsga, egymás után hívtak be bennünket. A kijövőktől mi mást is kérdezhettünk volna, mint; „Mit húztál?”, „Hogy sikerült?”, „De jó neked!” vagy „Ne félj, biztos ügyes voltál!”. Ebéd közben már feloldódott a hangulat. Utána a fiúk fociztak, mi lányok röplabdáztunk ugyan olyan vidámak voltunk, mint más naopkon.

Bízunk benne, hogy az apróbb bakik ellenére mindenkinek jól sikerült.  Mióta egy csapat lettünk minden szépet és jót együtt élünk át. Reméljük, hogy Brightont is együtt fedezhetjük fel. 🙂   Kispál Kitti, Jászság 3.