Ismételt siker atlétikában

Ismételt siker atlétikában

Az atlétikai szezon is a tanévhez hasonlóan a végéhez közeledik.

A nyári szünet előtt Kovács Péternek a felnőtt férfi mezőnnyel kellett felvenni a versenyt a Veszprémben hétvégén (június 8.) rendezett Nemzetközi Balaton Bajnokságon.

Petinek nagy kihívást jelentett a felnőtt mezőny, azonban sikerült ismét kellemes meglepetést okoznia és kiváló eredményt elérni. A mindig szeles Veszprémben most is küzdeni kellett a nagy széllel, „21 versenyzőből, akik közül 18 idősebb volt nálam, 9. lettem 100m-en, öt századdal lemaradva a döntőtől…11.71-es időt futottam, viszont hatalmas, -4.1es szembeszélben. Szóval ha mondjuk ezt egy +1.5ös hátszélben futom akkor tuti olyan 11.2, és az egyéni csúcsot jelentett volna” – mondta a versenyről Péter.

Távolugrásban viszont sikerült saját eddigi eredményén ebben a versenyszámban javítani: 30 centiméterrel ugrott nagyobbat az eddigi legjobbnál, így az ifi ranglista negyedik helyére került fel. A felnőttek között ez az eredmény a 9. helyre volt elég.
Az évad befejezője Budapesten lesz, június végén. Hajrá Peti!