Kreatív szombat és Ramóna előadása

Kreatív szombat és Ramóna előadása

„A Jászság 4-es csoport november 21-én egy szuper napot töltött együtt a Közösségi Házban, ahol a lelkes gyerekek közül most Simon Ramóna tartott társainak egy érdekes előadást a vércsoportokról. Azért esett a választása erre a témára, mert az őszi szünetben a Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei jártak nálunk és a bemutatójuk során szó esett a véradásról is – az elsősegélynyújtás mellett. A téma felkeltette a figyelmünket, így Rami előadása után meséltem a csoportomnak a november 19-i véradáson való részvételemről is. Mivel AB Rh+ vércsoportom van, így éppen tudtam irányított véradással segíteni egy azonos vércsoportú betegnek. A gyerekek közül néhányuk vércsoportját sikerült megtudnunk, izgalmas volt kideríteni, hogy a szülők vércsoportja hogyan befolyásolja a sajátjukét. Ajánljuk mindenki figyelmébe a cikk alatt csatolt kisfilmet a vércsoportokról, amelynek a gyerekek szerint egyetlen hibája van: túl rövid. Ezt követően hangolódtunk az ünnepekre és karácsonyi kreatív foglalkozásunk volt délutánig, ahol nagyon sok szép meglepetés készült a gyerekek végtelen kreativitása által. A szokásos kellékeken felül felhasználtunk még olyan alapanyagokat is, amelyeket már mások leselejteztek. Mi viszont remek dolgokat alkottunk a kapott színes gombokkal, gyöngyökkel, szalagokkal, fonalakkal. Az ügyes kezű szülők pedig meglepték a csoportot egy általuk – otthon készített – kismanóval és üvegdísszel.” Hábenciusné Balla Andrea, mentor

„A vércsoportokról tartottam egy kiselőadást. Megemlítettem benne, hogy Karl Landsteiner fedezte fel 1900-1901 között a bécsi egyetemen, amiért később Nobel-díjjal jutalmazták. A szülőktől örököljük a vércsoportunkat. Elmondtam azt is, hogy jelöléseit (A,B,0), Rh rendszereket használják világszerte, ezek ismeretében miért fontos a vérátömlesztés. Az első vérátömlesztést 1907-ben, New Yorkban végezték el. Vért csak 18. életévét betöltött és 65 éves alatti egészséges személy adhat. 50 kg-nál nehezebbnek kell lennie, mert min. 4,5 dl vért vesznek le egy véradás során. Aki vért ad (nők évente 4-szer, férfiak 5-ször adhatnak) két véradás között min. 56 napnak kell eltelnie. Mindenkinek tetszett az előadásom, érdeklődve figyeltek a többiek. Ezután megnéztünk egy kisfilmet a vércsoportokról, majd „Kérdezz! – Felelek”-et játszottunk. Az előadáshoz kapcsolódó kérdéseket tett fel Andi néni és a helyesen válaszolók jutalma egy-egy finom csoki volt.” Simon Ramóna Fruzsina, Jászság 4-es csoport

„Egyik csoporttársunk előadásából megtudhattunk több dolgot a vércsoportokkal kapcsolatban.  Köztük azt is, hogy miből ered az Rh rövidítés (a Rhesus majmok vérében mutatták ki először az RhD antigént) vagy, hogy mitől lesz egy ember vére A-s B-s 0-s vagy AB-s. Megtudhattuk, hogy egy ember mennyiszer, hogyan és milyen feltételek mellett és kinek tud vért adni. Ha felnövök, én is  önkéntes véradó szeretnék lenni.” Kovács Zsolt, Jászság 4-es csoport

További képek a Galériában láthatók!