„Legyetek jók ha tudtok”

„Legyetek jók ha tudtok”

Immár hagyománnyá vált a pécsi csoportok karácsonyváró adventjén, hogy a kultúra oltárán hódolva színházba látogatnak. Idén a  három kis csoport és szüleik, nagyszüleik, testvéreik várták izgatottan az előadást, a választás a Gárdonyi Géza Színház és a Pécsi Harmadik Színház koprodukciójára a:  „Legyetek jók ha tudtok” című előadására esett (december 9.). A Moravetz Levente rendezte darab, melyből film is készült, Néri Szent Fülöpről szóló történet, amely az 1500-as évek Rómájában játszódik, ahol az atya elhagyott gyermekeket nevel, végtelen türelemmel és odaadással. A darab központjában Cirifischio egy római utcagyerek története áll, akit az ördög számos alakban próbál a maga oldalára állítani, egyetlen mentsvára a fiúnak Fülöp atya szeretete. Megkezdődik a jó és a rossz küzdelme. A főszereplő ugyan elbukik, de áldozata nem volt hiába való. Ez a darab nagyon megérintette a szíveket, így az ünnepek előtt, üzenete egyértelmű: az egymásra való odafigyelés, odafordulás, egymás, az elesettek, árvák segítése mindenkor. Köszönjük, az Alapítványnak, hogy ismét lehetővé tette számunka, hogy a kultúrát, mint értéket közvetítsük a gyerekeknek és ezáltal beépüljön mindennapjaikba!