Meglepetés angol óra

Meglepetés angol óra

Negyedikes gimnazistaként mostanában nem telik el nap anélkül, hogy ne kerülne szóba az érettségi. Készülünk rá minden tanórán és a szabadidőnkbe is bekúszik a megmérettetéstől való kisebb nagyobb félelem. Az alapítványi angol órákon is túlnyomó részt az emelt érettségire illetve a felsőfokú angol nyelvvizsgára készülünk.

Kellemes meglepetés volt, hogy ma (március 31.) a mentorunk azzal az ötlettel várt, hogy mozduljunk ki kicsit a közösségi ház falain kívülre. A nőideál és a reklám a huszadik század első felében című kiállításra mentünk el, megnéztük a korszak legjellegzetesebb reklámjait, ruhadarabjait és női kiegészítőit. Jó volt kicsit kalandozni a fűzők, topánkák, szecessziós mintával festett paravánok között, megnézni, milyen volt a századelő legyező divatja, vagy éppen azt a plakátot olvasni, amely azt hirdeti, miért nem fáj az okos nők feje (természetesen az aszpirintől).

Az angol nyelv használata sem maradt el – ha már egyszer kihelyezett angol órán voltunk – reflexióinkat kell a következő alkalomra megírnunk, mintha csak egy érettségin szóbeli témának kaptuk volna.

Jó volt kicsit máshol és másképpen beszélgetni angolul. A ragyogó napsütésben pedig még az angol is könnyebben ment.

Balogh Nikoletta – Horváth Sára – Kollárovics Petra
Kaposvár 2.