Megszólított a „szörny”

Megszólított a „szörny”

Patrik Ness/Siobhan Dowd világhírű ifjúsági regényéből, a Szólít a szörnyből készült filmet néztük meg a Szivárvány Kultúrpalotában Kaposvár 2. csoportom legfiatalabb tagjaival.A könyvet ismertem, tudom, hogy a gyermekirodalom kiemelkedő alkotása, a gyermek és ifjúsági irodalom alapművévé vált. Bátor és könyörtelenül őszinte történet. Úgy véltem a könyv elolvasása mellett szeretném, ha csoportommal együtt néznénk meg. Előkészítő óra után (mert azt mindenképpen ajánlom a hasonló korosztályúaknak, ha úgy döntenek, bemennek a filmre), szülők kíséretében indultunk filmet nézni. A mozi angol nyelvű volt, így mindenképpen hasznosnak láttam a nyelvi kompetencia fejlesztésre is. „Alapvetően szomorú, de mégis humorral színezett, kivételesen megindító írás arról, hogyan fogadjuk el veszteségeinket” áll a könyv fülszövegen. Én még hozzá tenném, hogy megtanít arra, hogyan győzzük le a bennünk lakó szörnyet, az igazság kimondásától való félelemét. Azért ajánlom a filmet, nem csak a mindenkinek, mert a szívem és lelkem minden zegzugát bejárta a történet, egyszerre féltem és éreztem magam biztonságban, szerettem minden szereplőjét, csodáltam a gyönyörű képeket. Egészen egyszerűen hibátlan. Megszakadt a szívem, a könnyeimmel mostam le minden kétséget: szeretni, hinni, küzdeni, csak így érdemes. Ahogyan a tiszafa tanítja és a kisfiú megéli a történetben. Ajánlóként pedig a megfogalmazott érzéseink, gondolataink álljanak itt.

„Szerettem a filmet. Legjobban az tetszett, hogy Connor megtanulta, ha dühös vagy szomorú ki kell engednie, hisz mindenki megértette őt. Megtanulta, hogy nem mindig az első gonosz ember lesz az ellenségünk. Emiatt mindenkinek látnia/olvasnia kell ezt a történetet.” (Antal Dominik)
„Nagyon tetszett a történet, a képi világa, a szereplők, a történet pedig fájdalmasan valódi, összetett, tele olyan tanulságos szituációkkal, melyek önmagukban is megélni és feldolgozni való.”  (Árok-Vörös Ildikó, szülő)
„Ez olyan jó, de szomorú film volt, amit látni kell, persze ha nem láttam volna, akkor most boldog estém lenne. De sokkal kevesebb lennék. Miközben mély, talán elfeledni/elrejteni kívánt érzéseket és egyben félelmeket hívott elő maradandó élményt adott, úgy, hogy közben pedig ott az útmutatás a legszörnyűbb helyzetekre. (Sárközi Emma)
Ahogy hazaértünk, rögtön írtam ismerőseimnek, hogy ezt feltétlenül meg kell nézniük!! Nagyon-nagyon magával ragadó alkotás volt!!!!!!!  A moziból kijőve pedig olvasási sorrendet állítottunk fel, szülők, gyerekek mentor egyaránt (Antalné Szabó Szilvia, szülő)
„Soha nem láttam még jobb filmet. A kedvencem lett.” (Nógrádi Nóra)
„Nekem az egész film tetszett, csak a vége volt nagyon szomorú, mert szerintem jobb lett volna, ha a tiszafának sikerül…..”.  (Nógrádi Ádám)
„Az volt a legérdekesebb, hogy semmi nem fekete vagy fehér, mindenkiben benne a gonosz és a jó, és mennyire másképp ítélünk
meg mindenkit.” (Sárközi Péter)
„Engem a szörny foglalkoztatott leginkább, hogy milyen jó volna, ha létezne, és segítene, ha épp kell, és az, hogy milyen jól reagáltak a nagyi, a tanár, az apa Conor rombolásaira, hogy értették, miért teszi, és nem büntették. Megérteni a másikat, ez mennyire fontos!” (Sárközi Eszter)
„Ha hallunk egy történetet,az írója-mesélője eldönteti veled, hogy szereplői jók,vagy rosszak. Ez a film nem olyan! Gondolkodásra késztet, megbocsátásra ösztönöz. Bocsánat az ellenünk vétkezőknek, de leginkább a saját gondolataink, tetteink iránti megbocsátás példája. Ami felszabadít mindannyiunkat. Mindenkinek nagyon ajánlom.” (Gregorné Bene Rita, szülő)
„Nekem nagyon tetszett a film. Olyan film volt, ami az életben történő negatív dolgok megoldására tanít. Eseményekben, és érzésekben teli, tanulságos film volt. És egyáltalán egy percig sem unalmas vagy félelmetes. Ajánlottam már barátaimnak, és még biztos, hogy megnézem. A könyvet természetesen alig várom, hogy elolvassam!” (Pretz Jázmin)
Remélem sikerült felkeltenünk az érdeklődést Patrik Ness/Siobhan Dowd: Szólít a szörny című ifjúsági regénye és a belőle készült nagyszerű film iránt.