“METSZETEK”-VI.össz-művészeti alkotótábor

“METSZETEK”-VI.össz-művészeti alkotótábor

“Az VI. Össz-művészeti alkotótábor 2022. augusztus 7-13-ig Sarlóspusztán valósul meg. A „Metszetek” című projekt mindenki számára lehetőséget biztosított tehetsége maximális kibontakoztatásra. Inspiráló környezetben, 10 szekcióban kezdte meg alkotómunkát 164 gyermek. Nagy öröm számunkra, hogy a művészetek iránt elköteleződött alapítványi támogatottak mellett 10 erdélyi tehetséges fiatal és kísérőjük is csatlakozott az alkotótáborhoz a Hargita és Kovászna Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságtól. Köszönet Elekes Zoltán vezérigazgatónak, Fehér Gabriella irodavezetőnek, Holló Melindának és Berecz Zsuzsának, hogy hatékony együttműködéssel segítették a közös projekt megvalósítását, mely mindenki számára felemelő érzés, maradandó szép élmény.

 

Tehetséges mentorok, fejlesztő tanárok, csányis diákok és önkéntesek vállalták egy-egy szekció vezetését.

Akvarell, akrill festészet- témavezetők: Fekete Judit

Csányi Band- témavezető: Kalla Andrea

Grafika- témavezető: Szabó Roland

Kamarazenekar- témavezető: Fehér Elemér

Művészi fotó- témavezető: Szövényi Barnabás

Nemez- témavezető: Nagy Ildikó

Színjátszó- témavezető: Papp Zoltán

Természetfotó- témavezető: Mikics Péter

Kreatív írás- Járay Bianka

Média- Fenyő Zsuzsanna

Az VI. Össz-művészeti alkotótábor életképei a Galériában megtekinthetők.

„A tábor utolsó estje az eddigi hagyományoknak megfelelően a Búcsúest volt. Mindannyian lázas készülődéssel töltöttük a délutánt, hogy a búcsúesten megajándékozzuk társainkat a táborban született alkotásokkal. A búcsúestnek a Hotel étterme adott teret, ahová mindannyian kényelmesen befértünk. Az étterem előtt álló folyosókat a táborlakók által a hét folyamán készített alkotások díszítették: akril, akvarell technikával készült festmények és a nemez szekcióban készült csodálatos kiegészítők, képek, tűzzománc ékszerek. A búcsúest színvonalas produkciók tárháza volt, melyet nemcsak a táborlakók, hanem a Hotel vezetősége, munkatársai is élvezhettek.  A szekciók a vizuális megjelenítés széles skáláján keresztül mutatkoztak be: részünk volt komoly és könnyűzenei koncertélményekben a Kamarazenekar és a Csányi Band jóvoltából; nyári színházi élményekben sem szűkölködtünk a Színjátszó szekció előadásának köszönhetően. Stop-motion animációs kisfilmeket láthattunk , a grafika, a nemez és  a természetfotó szekció munkáját csodálatos képekkel díszített ppt bemutatón illetve videón keresztül ismerhettük meg. Irodalmi esten vettünk részt a hét folyamán a kreatív írás szekció  jóvoltából. Megismerhettük az akril, akvarell festészeten született alkotások technikai hátterét. A táborba bekapcsolódó új szekció, a média szekció bemutatta a táborról készült kisfilmjét valamint a mindannyiunk számára vidám pillanatokat okozó bakiparádét is :-). A búcsúesten a Kamarazenekar és a Csányi Band Zenekarok önállóan és közösen is megszólaltak. Ez évben is sikerült magunkat felülmúlni, minden alkalommal meg tudunk újulni és fantasztikusabbnál fantasztikusabb, minőségi alkotásokat létrehozni. Az alkotások teljes körű bemutatása az VI. össz-művészeti alkotótábor kiadványában várható.” Bálint-Orsós Andrea táborvezető mentor, a Pécs 3-as csoport mentora

Köszönjük a Csányi Alapítvány Kuratóriumának, Vezetőségének, Munkatársainak, Önkénteseinek, hogy a VI. Össz-művészeti alkotótábor létrejöhetett és alkotókedvben gazdag, kiváló hangulatban megvalósult.

Az erdélyi csapat élménybeszámolója:„Augusztus 7-13 között egy varázslatos élmény részesei lehettünk. A Csányi Alapítvány lehetővé tette, hogy egy csodálatos közös utazást tudhassunk magunk mögött. Fantasztikus élmény volt, melegszívű fogadtatásban volt részünk! Most is lenyűgöző volt a szekcióvezetők gyerekek iránti tisztelete és alázatos munkája. Hálás vagyok, hogy a Hargita és Kovászna megyei Gyermekvédelmi rendszerben ellátott gyerekekkel részt vehettünk az idei Össz-művészeti táborban, ahol semmiben nem szenvedtünk  hiányt, tökéletes ellátásban volt részünk. Az uticsomagban nemcsak a tápláló szendvicsek, a szomjatoltó ásványvíz és a desszert kapott helyet, hanem mind az a sok kaland és élmény amit magunkkal hozhattunk. Köszönöm a sok törődést, a figyelmet, a finom ételeket, a szállást, de talán mind közül a legfontosabb az elfogadást, azt, hogy a csapat szerves részévé válhattunk. Bízom benne, hogy hasonlóan szép emlékekkel tudunk majd Benneteket is megajándékozni. Nagyon köszönöm a tábori meghívást, alig várom, hogy Erdélyben újra találkozhassunk.” Berecz Zsuzsa, Gyermekvédelmi szociális szakértő

„Számomra ez a tábor idén sem sikerült rosszul! Nagyon sok új élménnyel gazdagodtam ugyanúgy mint tavaly. Sok új barátot, ismerőst szerezhettem és persze találkozhattam régiekkel is. Megtudhattam milyen egy hét alatt felkészülni egy koncertre, na és persze úgy, hogy közben sokat szórakoztunk. Nem volt rossz élményem a táborral kapcsolatosan meg a személyekkel sem, nagyon szeretek oda járni! Jövőre is nagyon szeretnék oda eljutni tehát minden energiámat oda teszem hogy sikerülhessen!”  Pivó András, erdélyi résztvevő

„Meg hívást kaptam a Csíksomlyón meg rendezett Csányi Alapítvány nyelvi táborába. Amit el fogadva részt vettem és úgy alakult hogy jöhettem a Sarlóspusztai táborba. Nagyon jól telt. Nagyon sok élményt szereztem és új barátokkal tértem haza a szívemben. Finomak voltak az ételek a legkedvencebb ételem az a túrós csokis gombóc volt. Nagyon jó volt a társaság és nagyon jól éreztem magam a Csányi bandbe. Saját magamban is kaptam valami újat a band által. Az utazás is jó volt a Tamásbával meg a Zsuzsa nénivel. Köszönöm hogy itt lehettem!”   Goguj Renáta, erdélyi résztvevő

„Mondhatom azt, hogy igazi élmény volt a tábor. Családias környezet, befogadó közösség. Igazán jó volt részt venni a táborban. A szállás megfelelő volt. Szép környezet, higénia, finom ételek. Tetszett, hogy kötött program volt, ezáltal nem volt unalmas perc, mindenki el volt foglalva. Kreatívitásból és jókedvből nem volt hiány. A szekció nagyon tetszett. Bibi igazán rátermett erre a feladatra. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Mint máskor is, most is kiemelem, hogy mennyire jól esik ha egy embert értékelnek és nem a drága ruhái alapján, hanem a tehetsége alapján. Rengeteg pozitív gondolatot kaptam arra amit szeretek és örömmel csinálok. Most kezdett világos lenni számomra, hogy mi az én utam és, hogy jó amit csinálok. Maradandó emlék marad ez a tábor az életemben. Remélem, hogy még sokszor részt tudok venni ilyen eseményeken. Köszönök mindent!” Gergely Panna, erdélyi résztvevő

„Össz-művészeti tábor Sarlóspuszta: Az idei össz-művészeti táborom, bár fáradtsággal indult, mivel azelőtt volt egy 5 hetes zenekurzusom, de amint megérkeztünk, mind az a sok mosolygós arc, szívből jövő ölelések, és szeretettel, örömmel való fogadtatás elfeledtette velem a fáradtságot. Már az érkezés napján a közösségnek sikerült összehangolódnia.

1.nap Reggeli. Utána mindenki a saját szekciójában dolgozhatott. Első nap a munkánkat egy kis improvizálással kezdtük, ami különösen nagyon tetszett és sokat segített, hogy megismerjük egymást és egymás zenei világát. Az improvizálás fejleszt is, mivel megtanít azonnal alkalmazkodni a többiekhez, továbbá játszani az adott hangnem hangjaival, fokaival és variálni ezeket. Ezen a napon megbeszéltük, hogy milyen művekkel fogunk dolgozni. Ebéd után pihenés, és utána teljes gőzzel munka. Izgalmas projekt következett, ugyanis a dráma szekció produkciójához zenét is társítottunk. Lenyűgöző volt a produkciójuk, egy kávéházban játszódott le az egyik jelenetük, ahol a menyasszony és a vőlegény táncolt. Ehhez a jelenethez a Dmitri Shostakovich – Second Waltz-át zenéltük. Nagy élmény számomra együtt dolgozni a dráma csapattal.

2.nap Kemény munka szünetek nélkül, ami azt jelenti, hogy a szabadidőben és vacsora után is dolgoztunk. Az egyéni produkciók összeállítása és valamint a közös produkcióké.

3.nap Picit lazább nem olyan kemény munkával  egyéni gyakorlások, zenekar, és már a Csányi Banddel is összepróbálhattuk dalainkat. Ez este egy izgalmas és nem rendhagyó esemény történt. Közös megegyezés alapján eldöntöttük, hogy most először irodalmi estet fogunk tartani.

4.nap Csütörtök, irodalmi est (gördülékenyen vettük mindannyian ezt a kihívást) ; ahol gyertyafény mellett, az írás szekció felolvassa verseit, valamint általunk zenészekként, egy kis improvizáció, találó dallam is kíséri. Számomra nagy élmény volt együtt dolgozni velük. Együtt, közösen alkotni és egymás művészetéből, munkájából energiát, inspirációt meríteni. Azt hiszem mi művészek vagyunk azon személyek, akik a legjobban megértik egymást.

5.nap Szintén kemény munka, készülődés a zárókoncertre, valamint soundcheck. Minden szekció előadta az általuk elkészített, illetve betanúlt produkcióját. A végével egy kis tánc és bulis hangulat.

6.nap Érzékeny, könnyes búcsúk, de szívből reménykedve, hogy viszontlátjuk egymást. Hálásan köszönöm a Csányi Alapítványnak, hogy részese lehetek és lehettem ezeknek a pillanatoknak, valamint Berecz Zsuzsa nénimnek, aki türelemmel, odaadással kísérte végig a csoportunkat, és hogy mindig, mindenben számíthattunk rá!” Majlát Noémi, erdélyi résztvevő

„Nekem nagyon tetszett ez a tábor időszak is. Tetszett az hogy mindenki úgy fogadott minket Erdélyieket mint egy magyarorszagi csapatot, tehát hogy befogadóak voltak! Tetszett az, hogy szekciókra voltunk osztva és mindenki a maga tehetségének megfelelően élvezhette a tábort. Közös összedolgozások, egyéni próbák és ez az ami igazából összerázott minket! Az volt a legszebb ebben az egészben hogy senki sem volt kitaszítva, és más szekciókba is nyílt lehetőségünk betekinteni! Én személy szerint jól éreztem magam és köszönök minden pillanatot amit velünk töltöttetek illetve hogy lehetőségünk adódott eljönni ilyen messze Erdélyből! Nagyon remélem hogy jöhetünk még!” Borcsa Szabina Barbara, erdélyi résztvevő

„Számomra ez a tábor a nyaramat olyan emlékekkel bővítette amit magam sem gondoltam volna. Élményekkel teli vidám és programokban gazdag tábort tudhatok magam mögött. A társaság elképesztően jó volt és az ellátás is ugyanolyan kiemelkedő volt mint tavaly. A kreatív írás szekció tagjaként mondhatom hogy jövőre is oda szeretnék menni mert egy olyan csapat és egy olyan vezető amilyen itt van még egy nincs. Köszönöm a meghívást és reménykedem benne hogy még talán jövőre is elvisznek ebbe a csodálatos táborba. Örök hála a Csányi Alapítványnak.” Mocsel Szabrina, erdélyi résztvevő

„Nekem nagyon jól telt a tábor, örvendek hogy elmehettem. A szállás nagyon jó és tágas volt, sokan voltunk sokszínűek, de könnyen meg kaptuk az összhangot. A programok mellett a szünetekben tudtunk ismerkedni és beszélgetni másokkal. A programok nagyon jó hangulatban, sok újdonsággal, kacagással és vidámsággal teltek. Naponta ötször kaptunk enni, nagyon jó volt. Hálás vagyok, hogy elmehettem. Remélem jövőre is ott leszek.” Hinyi Szabolcs, erdélyi résztvevő

„A tábori élményeim nagyon jók voltak, örülök hogy ennyi kedves embert megismerhettem, szerettem hogy 1 hétig azzal foglalkoztattam amit nagyon szeretek, sok jó élménnyel gazdagodtam, az ételek finomak voltak, én nagyon elégedett voltam mindennel. Köszönöm hogy ott lehettem.” Simó Paloma, erdélyi résztvevő

A szekciókban végzett alkotótevékenység bemutatása:

Akril, akvarell festészet: Az akril-akvarell festészeti szekció a VI. Össz-művészeti alkotótáborban 16 fővel indult, ami az eddigi legmagasabb létszám. Több visszatérő gyermek is részt vett, de sokan újként, első alkotótáborozóként választották a festészeti szekciót. Ahogy minden évben, az életkori különbségek eltűntek, második napon már kellemes alapzajjal működött a program, ami átívelte a gyermekek közötti különbséget. A halk beszélgetések mellett sokszor megfigyelhető volt, hogy beállt a csend hosszú percekre vagy órákra, annyira belefeledkeztek az alkotásba. A csodálatos munkákon kívül új barátságok is születtek. Elsődleges szempont volt végig, hogy a gyermekek élvezzék az alkotás örömét, sikerélmény érje őket, önbizalmat szerezzenek, hogy szabadon alkothassanak a későbbiekben is. Rengeteget segítették egymást, az önálló, páros és csoportmunkákban egyaránt. Rendkívül színes programtervvel dolgoztunk: a tábor ideje alatt helyet kapott az alapvető színkeverési elméletek elsajátítása, a különböző technikák megtanulása, mint az akril-,akvarell festészet, porpasztell kép készítés, kollázs és montázs technika – felhasználva Sarlóspuszta környezeti adottságait, változatos textúrájú felületképzés. A feladatok között megtalálható volt a tájkép, portré, csendélet, képregény, illusztráció, papírszínház is. A sokszínű programok mellett törekedtünk arra, hogy több alkotási fázisban megjelenjen az újrahasznosítás. A feladatok napról-napra komplexebbek lettek, de a kitartás töretlen volt, így egy fantasztikus kiállítást állítottunk össze közösen a pénteki gálaestre, ami mind a gyermekeket dicséri. Véleményem szerint egy tartalmas, alkotói örömben teli hetet zártunk együtt.” Fekete Judit Adél szekcióvezető

 

Grafika:„A hét elején kezdtük el a munkát a fiatalokkal. Kétfelé kellett szedni a csoportot aszerint, hogy ki mennyire ismerte a program funkcióit. A gyerekek pár óra után ráéreztek arra, amit már a szekció előválogatóján is megtapasztalhattak. Délelőttönként és délutánonként gyakorolhattuk a kezelőpanel nyújtotta lehetőségeket. Egyszerű alakzatok átrajzolásával kezdtük a hetet és egyre bonyolultabb feladatokkal folytattuk. Többek között a monogram tervezése és az elkészült betűk csomagolásokra helyezése tette a gyerekek számára még érdekesebbé a grafika világát. Az idei év újdonsága a 3 dimenziós tervezés volt. A valódi kihívás számunkra és gépeink számára ez a feladat volt, hiszen síkokat transzformáltunk térbeli objektumokká. Az eredmények nagyon látványosak lettek. Olyan alkotások születtek, melyeket érdemes tovább gondolni és új fejezetet nyitni a grafikai műhely vonatkozásában.” Szabó Roland szekcióvezető, a Nagybajom 3-as csoport mentora

Kamarazenekar:„Nagy várakozással érkeztem a VI. Össz-művészeti táborba, izgatottan vártam a fiatal zenészekkel való találkozást és a közös munkát. Az első nap egy improvizációs gyakorlat segítségével az ismerkedés jegyében telt, amelyben igyekeztem betekintést nyerni a fiatalok zenei kreativitásába, zenei egyéniségébe és együtt játékra való képességébe. Hamar kiderült számomra, hogy noha a fiatal tehetségek eltérő zenei előképzettséggel rendelkeznek, egy igazán összeszokott zenei közösséget alkotnak, s meggyőződésem szerint a tábor végére
még inkább összecsiszolódtak. Dmitrij Shostakovich széles körben ismert és játszott Keringő című darabját választottam közös kamaradarabként, amelyet ugyanakkor különleges hangszerösszeállításban interpretáltak a résztvevők. A délutáni sávban zajló szólam próbák előrehaladását – amelyekben nagy segítségemre voltak a fuvolista segítők -, a közös próbákon fésültük össze délelőttönként. Ezen kívül igyekeztem különféle kisebb, a fiatalokat egyénileg is jobban helyzetbe hozó kamaraformációk kialakítására, így a felkészítés részét
képezte Johann Sebastian Bach: Gigue tánc-tétele hegedűre, Gerald Martin: Boogie for Two zongora négykezesre, valamint Albinoni: Adagio áriája kvartettre. Megalakult egy fuvola kvartett formáció is, amely két darabot, Pachelbel kánonját és az Operaház fantomját tűzte
repertoárra. A fiatalok lelkesen, aktívan, fókuszáltan vettek részt a rendkívül intenzív munkában. Meglátásom szerint az egyéni zenei és előadói képességek nagyon jól adódtak össze a kamaraformációkban. A fiatalok egymásra hangoltan, egymást támogatva, valódi
elmélyült alkotómunkában vettek részt, amelynek köszönhetően a gálaest valamennyi előadása remekül sikerült.” Fehér Elemér szekcióvezető

 

Nemez:” Az idei évben rendhagyó módon a nemez műhelymunkát kiegészítette a tűzzománc technikával való ismerkedés. Siklósi Eszter, tűzzománc mester, és férje vezetésével a fém megmunkálásától egészen a kiégetésig minden lépést végig csinálhattak a gyerekek. Gyönyörű ékszerek: medálok, fülbevalók, gombok és kis képek készültek. A nemez szekcióban olyan sokan voltunk, hogy két csoportban dolgoztak a gyerekek. Az elején, Király Eszter önkéntes vezetésével aranyos kis tűnemez figurákat alkottak, párhuzamosan pedig az én vezetésemmel hagyományos minták alapján ülőlapokat készítettünk. A folyamat még azok számára is ismeretlen volt, akik már több éve visszajáró tagjai a szekciónak. A szebbnél szebb alkotásoktól még az önkénteseink is kedvet kaptak, hogy alkossanak. Majd az ékszer készítés következett, mindenki készített nyakláncot nemez golyókból, és kitűzőket nemezelt virágokból. A metszés a nemezelésnél sem ismeretlen, ez is egy új eljárás, amit még eddig nem alkalmaztunk. Nemezelt lapocskák felnyitása során egy alsóbb réteg színe, felülete jelenik meg úgy, hogy a kinyitott részt is rajta hagyjuk a felületen. Ez is izgalmas kis játék a technikán belül. Egy nagy méretű tájképet is készítettünk az új Pécsi közösségi ház részére, ami koprodukcióban készült a pécsi és a jász gyerekek segítségével. A nemez és a tűzzománc kiegészítette egymást. A nemezelt karkötők díszévé vált a tűzzománcgomb, a tűzzománc kép hátteréül pedig színes nemezháttér került. Az alkotás során a gyerekek és felnőttek jó hangulatban alkottak, ezt még emelte, hogy a szomszédban a kamarazenekar próbáját is hallgathattuk közben. Külsős segítség idén is érkezett, ezzel is bizonyítva azt, hogy mekkora csapatépítő hatása van a közös alkotásnak. A nemez szekcióba tartozó diákok kitartása, elkötelezettsége figyelemre méltó. A munkáik magukért beszélnek. A vacsora utáni időszakban 3 napon keresztül a más szekcióban dolgozó gyerekek is kipróbálhatták a tűzzománc és a nemez technikákat. A linómetszés is újdonságnak számított, ez a sokszorosító grafikai eljárás is felkeltette az érdeklődést. Nagyon népszerűek voltak ezek a programok. Önkéntesünk, Czimondor Csilla nélkül nem sikerült volna mindezeket megvalósítani. Tiszteletbeli segítőnknek, Berecz Zsuzsának is nagyon hálás vagyok. Ezúton is köszönöm nekik a sok-sok segítséget. Köszönöm Siklósi Eszter, Fenyvesi Attila és Király Eszter munkáját, akik emelték a műhely színvonalát.” Nagy Ildikó szekcióvezető, a Jászság 3-as csoport mentora

Színjátszó:” KISBÉRES Az úgy volt…

SZOLGÁLÓ II. Az úgy volt, hogy asszonyom varrta gazduram ünnepi nadrágját a tűzhelynél.

Az úgy volt, hogy Patyi Izabella, a kreatív írók oszlopos tagja írt nekünk egy darabot, s mi azt színre vittük. Bővebben: kitaláltuk, hogy mozgóképpel vegyített élő előadást alkotunk. Mivel a darab inkább idősebb színjátszókra íródott, ezért az alaptörténetet a tapasztalt szereplők számához és személyéhez igazítottuk. A színpadra állítás folyamatában az összes színész jó ötleteit „megvettük”, ahogy Polgár Antónia, örökös támogatónk tanácsait is. A filmes részekben kihasználtuk a helyszín adottságait: a hotel kávéháza a szellemek találkozóhelye (ahol mellesleg Olivér pincér cameózott), a tó melletti liget pedig a boszorkányok tanyája lett. A forgatás rendkívüli körülmények között történt, például a túlvilági párbeszédeket a valóságos Fradi-meccs szurkolóinak rigmusai tarkították. A technikai körülmények miatt a felvételek, a vágás, a próbák az utolsó napokra maradtak, így idén ismét hajnaltól éjszakáig tartott az alkotói láz. Közben újra segítségünkre siettek a testvérmúzsák: háziszerzőnk drámaírói debütálása mellett Fehér Elemér és a Kamarazenekar Sosztakovics híres keringőjét varázsolta élőben a színjátékunkhoz, az animációs Víg Dávid pedig leforgatta a filmes részeket.

A színészek játékára most sem lehetett panasz. A fáradhatatlan Vajda Milán szenvedélyesen formálta meg a kettős játékot játszó úrfit, Henézy Zsanett számító vampja tökéletesen ellenpontozta a legérettebb alakítását nyújtó Székelyi Fruzsina meghasonlott kisasszonyát. A kávéház túlvilági alakjai között újra szerepet vállalt állandó segítőnk, Kátai Aliz, míg a nagy felismerés pillanatainak rezonőrjeit (a színészettel immár örökre megfertőződött) Pege Gyula, illetve maga a szerző alakította. A búcsúest egyik izgalmas kérdése számunkra az volt, hogy a sokféle művészi ambíció vajon össze tud-e állni egy vállalható, érvényes produkcióvá. A taps és a visszajelzések azt mutatták, hogy nem volt hiábavaló a többnapos megfeszített munka.

Az úgy volt, hogy a biztonság kedvéért elhoztam egy vérbő parasztkomédiát is a tavaszi beválogatás tapasztalataira alapozva. Az ötlet bevált, hiszen Illyés Gyula darabja, a Tűvétevők jutalomjáték lehet egy most formálódó színjátékos közösség számára, hiszen karaktereivel könnyű azonosulni, dramaturgiáját hamar be lehet lakni. A szereposztás „szépséges gyötrelmei” után már mindenki lubickolt a szerepében. Azért így is beletelt egy hétbe, míg eltaláltuk a színjáték arányait, az előadás ritmusát, az összjáték harmóniáját, hiszen pl. a záró jelenetben tizennégyen szorongtunk a színpadon. A próbafolyamat során rengeteget tanultunk egymástól – egymásról, hogy mit is jelent a nyitottság, a bizalom, vagy épp az egymásrautaltság.

A játékosok közül mindenki dicséretet érdemel. Fukari Rozit, a címszereplőt erdélyi vendégjátékosunk, Király Barbara játszotta elementális alakítással. Férjével, a csodálatosan erőteljes Mácsai Zalánnal a hátukon vitték a darabot. Tuba Hanna Eszter örömanyaként emlékezetes veszekedést produkált, az örömapa pedig ki is lehetett volna más, mint pótolhatatlan kismentorunk, Tarnay Ákos. Fiuk, az együgyü vőlegény szerepében Kuti Raul önmagát múlta felül. Az epekedő szerelmesek sem tétlenkedtek. Soha nem felejtjük el Radics Bálint vargalegényének sejtelmes szemöldökemelgetését a kanapé előtt, vagy Juhász Ráchel Zsuzsikájának összekócolt hajtincseit a kanapé mögött… Kovács Eszter és Nagy Szolanzs Berill kiváló összjátékot mutattak be a türelmetlen szolgálók szerepében, Forgó Dániel kisbéresének macskája, valamint Sztancsik Tünde nagyothalló mamájának kihagyhatatlan replikái pedig pontosan célba találtak. Az önmagát emésztő szerző feljajdulásait leginkább Pege Gyuszinak hittük el, míg a másik darabban egymással harcoló szerelmesek ― Fruzsina és Milán ― most a piaci kikiáltók harsányságával szabták meg a darab feszes ritmusát.

Itt is megköszönjük a többi műhely segítségét: Sármány Enikő népi hegedűje megadta a darab alaphangulatát, Szabó Roland kreatív tűkereső plakátja pedig méltó emléket állított vállalkozásunknak.

Az úgy volt, hogy idén már nem tudjuk fokozni négy éve tartó közös együttműködésünket. Aztán mi történt? A szokásos egy helyett két bemutatót tartottunk. A Kávéház a legtöbb műhelyt megmozgató összművészeti produkciónk lett. Hiába hiányzott három betegünk, mégis összesen tizenheten szerepeltek a két darabban, közülük kilencen mindkettőben.

Ez így volt… Köszönöm nektek ezt a felejthetetlen hetet!” Papp Zoltán, a színjátszó műhely vezetője

Természetfotó:” Az idei összművészeti táborban a természetfotós szekcióban 19 fő vett részt. A tábor előtti három előválogatás során azok kerültek be a szekciónkba, akiknél a motiváltság mellett a terepi időjárási viszonyok sem tántorítottak el a természet szépségeinek megörökítésében. A tábor első két napjában Sarlóspuszta környékének élővilágát térképeztük fel, fordított makró technikával készítettünk rovar és pók portrékat. A harmadik naptól rétegzési technikát tanulhattunk meg kismentoraink segítségével. A tábor során az általunk eddigi ismert makrótechnikát igyekeztünk finomítani tűéles és minden részletre kiterjedő fotókkal. A tábor záró estjére mindenkinek sikerült legalább egy fordított és egy rétegzési eljárással készített képet kiretusálni, ami számunkra nagy sikerként könyvelhető a jövőbeli fotópályázatai részvételeknél.” Mikics Péter szekcióvezető, a Szeged 2-es csoport mentora

Média:” Egy dokumentumfilm elkészítésén dolgoztunk a médiaszekcióban a sarlóspusztai össz-művészeti tábor ideje alatt. Már nagyon vártam a közös munkát, hiszen ezt a szekciót először rendeztük meg Sarlóspusztán. Egy dokumentumfilmen sokat kell dolgozni, és egy 14-15 perces anyag összeállítása is koncentrációt, előrelátást, tervezést és meglehetősen sok munkát igényel. A szekció tagjai közül többen el is mondták, nem gondolták volna, hogy ennyire kemény munka egy rövidfilm létrehozása. A fiatalok Juhász-Aba Nikolett, Berta Gábor, Palotain Benjánim, Laurinyec Márkó, Kóczián Olivér és Kiss Attila kis-mentor nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba, amely a forgatással kezdődött. Elsőként életképeket vettünk fel illetve interjúkat készítettünk a tábor résztvevőivel. A stáb bejárta a tábor területét az összes szekció munkájába belestünk és rengeteg interjút készítettünk. A forgatás nagyon jó hangulatban telt, mindenki kipróbálhatott minden feladatot, operatőrködést, riporterkedést. Emellett azt is megtapasztalták a médiások, hogy nem mindig olyan egyszerű másokat szóra bírni vagy éppen rábeszélni arra, hogy mondjanak valamit a kamera előtt. Mikor elkészültek a felvételek ki kellett válogatni azokat a képeket és mondatokat, amelyek bekerülnek a filmbe így az utolsó napokat leginkább a „vágószobában” töltöttük a képernyő előtt. A szerkesztés folyamata közben jutott eszébe a fiataloknak, hogy muszáj készítenünk egy bakiparádét a legviccesebb jelenetekből. Így már két filmen dolgoztunk, ami nagyon sok időt vett igénybe, de a bemutató előtt néhány órával sikerült összerakni mindkét videót. Elmondhatom, hogy a stáb remek munkát végzett. Ahhoz képest, hogy a többségnek nem vagy alig volt tapasztalata ezen a területen két nagyon színvonalas kisfilmet készítettek el, ami a tábor résztvevőinek körében is hatalmas sikert aratott. Köszönjük a lehetőséget a Csányi Alapítványnak!” Fenyő Zsuzsanna szekcióvezető, a Kaposvár 1-es csoport mentora

Kreatív írás:„A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre került a szentesi kreatív írás tábor, ahol kilenc írópalánta vett részt. A táborban főleg fa és erdőmotívumokkal dolgoztunk, míg a nyelvészet iránt érdeklődők a kitalált nyelvekkel foglalkozhattak, így nagyjából két, egyenlő számú csoportban alkothattak. A fa és erdőmotívumokat főleg ahhoz hívták segítségül a fiatalok, hogy belső érzelmeik kimutatásának eszközeként használják őket, illetve, hogy kikísérletezzék, hogy a szöveg bizonyos változtatásai milyen hatással vannak az adott mű hangulatára, így pedig számos verses és prózai mű is született. A nyelvészek is kreatív munkába vetették bele magukat, és néhány nyelvészeti bevezető óra után nekiláthattak a saját nyelvük kitalálásának: elsőkörben a kitalált nyelv fonológiájára és morfológiájára fókuszáltunk, és a feladatok közé tartozott a kutatómunka is, hogy kitalálják az alkotók, mely nyelvek hangkészletét veszik inspirációként a saját nyelvük megalkotásánál. Figyeltünk a magánhangzó-mássalhangzó harmóniákra és átbeszéltük a különböző nyelvtípusokat is, pl. izoláló, inflektáló, agglutináló és poliszintetikus nyelvek, amik szintén segítették a gyerekeket az alkotásban. Voltak, akik a zenével kapcsolták össze a nyelveket és szavakat, és követték a hang-alakzat hipotézisét.

Az alkotás ezután Sarlóspusztán folytatódott, a VI. Össz-művészeti Tábor keretein belül, ahol ugyan többen másik szekcióban mutatták meg sokoldalúságukat, azért a kreatív írás szekció is tovább bővült, és két Csányis és három erdélyi tehetség csatlakozásával tizenkettőre duzzadt a csapat létszáma. A tábor tematikája a Metszetek címet viselte, és alkotásainkban és az alkotás folyamatában is ez dominált: a feladatok közé tartozott például híres versek sorokra vágása, majd új sorrendben való összeragasztása, vezetett írásgyakorlat, ahol bizonyos időközönként kellett megadott szavakat beleintegrálni a történetbe, de ide tartozott a közös írásgyakorlat is, ahol mindenki egy-egy mondattal járult hozzá a közös történet írásához. Csütörtök este, rendhagyó módon, bemutatásra került az első író-olvasó est a tábor történetében, ahol az írók – eddigi csendes természetükből adódóan kevéssé ismert és hallott – műveik kerültek bemutatásra, a Kamarazenekar és a Dráma szekció közreműködésével. Az este családias, megható hangulatban telt és egyhangú sikert aratott, így a hirtelen kipattant ötlet  – a szentesi táborhoz hasonlóan – rálépett a tradícióvá válás útjára. Az írás más szekciókban is megjelent: a festők történeteink alapján képregényeket festettek, míg a grafikusok rövid verseinket illusztrálták. Lassan a kreatív írók gondolatai és szófordulatai utat találtak maguknak a többiek felé, ezzel is segítve, inspirálva azt a kreatív alkotói folyamatot, ami igazán megadja az Össz-művészeti tábor autentikus ízét. Szeretnénk itt is megköszönni Bálint-Orsós Andrea lelkiismeretes munkáját, aki nélkül ez a rekordlétszámú (és még plusz egy fő 😊 ) tábor nem jöhetett volna létre és mindig nyitottan, készséggel állt a szárnyukat bontogató művészek rendelkezésére.” Járay Bianka szekcióvezető

Egy kis ízelítő:

 

Olvas; miközben

megérinti minden szó

lelkem bugyrait.

/Pretz Jázmin/

 

Az ösvény két tölgy között

Az erdőbe két tölgy között vezet
a sokak által kitaposott ösvény,
hiszen két egymás melletti tölgynél
a fáradt vándor Tündérhonba mehet.

Így váratlanul varázslatos lehet
felfedezni az erdőben kanyargó,
járt és járatlan helyekre csavargó
erdei csapásokat, ösvényeket.

Két tölgy két világot összekapcsolhat,
a járt út meglepő helyre terelhet,
egy séta pedig kalandba torkollhat.

Hiszen minden bokor tündért rejthet,
bármely forrásból mágia folyhat.
A megfáradt vándor mit sem sejthet.

/Patyi Izabella/

 

 

Tho gren komino eszterija szielloin.

Tho pez dulcija nade floin.

Ná mol harak, ná mol morgoz,

Szol pacija rioió tho rió.

Tho beovok balio kabin,

Daladio tho tulanuta ele.

Ná rászt abat tho fundament,

Tho gládiz s pácize kabesz guszrime.

Me guszrimo tho lentó, numertodo misi,

Nosz tho numdosz, tho bun s tho csuszi.

 

Csillagos égen sétál a Hold.

A hal a vízben derűsen úszkál.

Nincs vihar, nincs keserűség,

Csak lassan folyik a folyó.

Körben táncolnak a farkasok,

Énekelnek mielőtt eljő a holnap.

Nem nyom le mélység,

Körülölel a boldogság és béke.

Szeretem az éjszakát, mindenki egyforma alatta.

Miénk a világ, a jóság és a csók.

 

/Gelencsér Márton/

 

Repül:
Madárka leszállt a fára s dalba kezdett. Énekelt a világ minden öröméről, melyet tájain látott s dalolt a fájdalomról, amit a földeken hallott. Majd kitárta szárnyait a kis hírvivő s tovarepült. Maga után csupán egy tarka tollat hagyott.

Hold:
Az ezüst szem mindent lát. Nappal, mikor nem látod, akkor is figyeli a világot. Este pedig tágra nyílt tekintettel, némán bámul le ránk. Az ezüst szem nem szól, nem örül, nem szomorú s nem ítél. Az ezüst szem viszont mindent lát.

Virágok:
Mikor rádnézek, szívem csak repes az örömtől, hiszen boldog vagy. Majd fájdalmasan dobban, mikor eszembe jut rám így nem mosolyogsz. Fojtogat valami. Elkezdek köhögni.
Véres virágszirom pihen tenyeremen.

Látomás:
Egyszer megláttam magam a tó tükrében, de nem hasonlítottam magamra. Szemem fáradt, arcom beesett. Adja az ég, hogy ez egy téves látomás legyen.

/Albert Laura/

 

Rózsakertben aprócska ékszer (1. rész)

Elegáns vagyok és gyönyörű,

Akár minden más rózsa,

Kertek tündöklő vörös gyémántja,

Szívek szikrája.

 

Szirmom tündöklő tűz; vörös és habkönnyű,

Közelembe sem érhetsz!

Te csak egy csufi pitypang vagy betonnak tövében,

Én meg királynő a hercegek kertjében.

 

Vagyok oly népszerű,

Hogy azt már nem fogod soha felülírni,

Engem az ifjú ad élete párjának,

Belőled gúnytűznek, letépnek és elpusztítanak.

 

Szépségem valódi természetű,

Legalábbis ezt kántálom

Magam vagy mások meggyőzésére?

Én sem tudom.

 

Régen nem voltam ekkora erejű,

Csúnya, útmenti virágocska voltam,

Virágoskert, erdő, mező kitagadott,

Elutasítottak madarak, virágok és a bogarak is.

 

De egy okos napon tündér érkezett.

S felajánlotta, hogy segít nekem.

Én vitathatatlan szépséget kívántam,

S ő rózsává varázsolt engemet.

/Szőke Enikő/

 

Egy operarészlet…

 

Hallod ezt?…

A fényeknek zaja…

Hallod ezt?…

A madarak hangja….

Hallod ezt?…

Egy operarészlet,

mit velünk játszik

a furcsa természet…

A fényeknek zaja?….

Remélni látszol…

A madarak hangja?…

Egy tenyérnyi fátyol…

Az operarészlet?….

Te komponáltad az egészet

melynek része a gyönyörű

s játékos természet…

/Nyári Lajos/

 

Nem tudhatom…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

Amit olykor illúzióként magaménak érzek.

 

Ha mély gödörbe estem,

Rozsdás, fásult szívem,

Nem ad kielégülést.

 

Legyek a délibáb, mely megjelen

e szívben, mely e multnak már adósa,

S én érzem őket és emlékezem.

Lassan haldokolni kezdesz,

Mint sírköves, dülöngő temetők,

Ahol mocskos vágyaim időznek.

 

Tudtalak, láttalak, szerettelek,

S már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

 

Öregség álmosít,

Hallom a hangokat,

A sírok közt anyókát, ki halkan sírogat.

/Dömölki András/

 

Eltörted

Vörös fény szűrődik ki lelkemből

Égek s forró tűz lángol fel lelkemből.

Testem elgyengül.

Valami éget.

Mit tegyek, ha nem tudom, miért éljek?

Lelkemből feltörő érzés olyan, mint a parázs,

néha olyan érzés, mint a fájdalmas kígyómarás.

Néha meg már hiába küzdesz,

Mintha szállnál a fal felé,

És nincs olyan, ami megfékez,

Az idő sokszor kettészel.

Változik a nap s húzna magával az éjjel.

Felnézel az égre,

S látod a Holdat.

Nem tudod, hogy várod-e, hogy eljöjjön a holnap.

Valami megáll benned,

Könnyebb lenne elszakítani érzéseid,

Mintsem az időt, ami eltelt.

Hátha majd úgy érzed, a cél a fejedben felkelt.

Ha mégsem,

Akkor keresned kell valamit,

Ami úgy hat rád, mint amikor a virágot a darázs élteti.

Hunyd le a szemed, lásd, amit más benned nem lát,

Nem lehet minden dologért folyton te a hibás

Látod magad?
Eltöröd magadban az érzést, s csak a megszűnő látomás marad.

/Mocsel Szabrina/

 

Változás

Megváltoztam, s te is megváltoztál,

A fák között most nem az volt,

Akivel nevetni szoktál

Már mindketten új vizeken evezünk

Én egy nagy hajón

Te pedig egy kis evezőn

Én a boldogság és szeretet tenyerén

Te a túlzások és harag terepén

Ráadásul olyan gyorsan történt minden

Felfogni mindezt, arra időm sincsen.

/Pege Gyula/

 

Ültünk a kertben te, meg én

Kint a világ peremén.

Csillogó szemem terád néz,

Az őszinte szeretet bennem él.

Kéz a kézben, s varázslat

Párjai vagyunk egymásnak.

Édesebb a sütemény

S nincsen más csak te, meg én.

Kéz a kézben örökké

Sétálunk egy tó peremén.

Ölelésed mennyit ér,

Biztonságos menedék.

Világunkban nincs helye

Bántalomnak s ítéletnek

Kéz a kézben te, meg én

Éjszakában lépkedvén.

Nincsen titok, rejtelmes

Minden álom sejtelmes.

Ölelésed menedék,

Szívet melengető kép

Nem vagyok többé egyedül

Búval s szívvel csak együtt.

 

Kéz a kézben te, meg én

Ragyog a csillagos, tiszta ég

Mosolyog az erdő, s minden fa

Mi felénk óvó lombot hajt.

Útunk elvál, de egybeér

Ismét egész a két fél.

Kéz a kézben te, meg én

Határ a csillagos tiszta ég.

/Trixler Zsófia/

Zúzmarák szárnya alatt

Tél volt… hideg tél. Apa sietve ment hátra a kertbe fáért munka után. Összevágta a fát majd behozta. Pont a nagyszobában ültem, telefonoztam. Tüzet rakott a kandallóba és megkérdezte milyen napom volt. Beszámoltam neki a napomról, elmondtam, hogy a történelemtanár úr érdeklődött a kutyám után, aki igencsak rosszféle…  Neki nem volt jó napja…fáradt volt. Majd amint beszélgettünk, odarepült egy kismadár az ablakhoz… csak hallgattuk ahogy csicsereg.  Egy szürke kis veréb volt, gondoltuk éhes… Kimentünk és a madáretetőben enni adtunk neki, közben kutyáink gondosan kisértek minket, nehogy bajunk essen. Későre járt már. Lassan megjelent a vacsoracsillag az égen, a Hold mintha táncolt volna. Néha elképzelem milyen lehet onnan a világ … Vajon látszik a házunk? Vajon mit lát a Hold? Vajon ő hogyan látja a világot? Majd valami megtörte ezt a gondoltot … Eszembe jutott egy emlék, ami ezt a szép pillanatot szétszakította … Mintha egy teljesen más dimenzióban lennék … mintha nem ugyan az az ember lennék… Hirtelen könny csordult az arcomon.  Kutyáim érezték, hogy valami nincs rendben, és a kezemhez érintették nedves orrukat.  Maszat odahozta kedvenc játékát és letette a lában elé… majd leült mellém. Úgy éreztem magam, mint a tavaszi fa, amikor virágba borul … Hirtelen életre keltem, boldog lettem és mosolyogni kezdtem.  Jó érzés volt, hogy ott voltak mellettem. Biztonságot adtak.  Mosolyogni kezdtem és tatám látomása jutott eszembe, amikor megkaptam első kutyámat… Egy kis cocker spániel keverék volt … „jobban fogod kedvelni az állatok társaságát, mint az emberekét” És valóban … igaza lett!

/Gergely Panna/

 

Metszett szívvel

 

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

ha mély gödörbe estem,

ahol mocskos vágyaim időznek.

 

Kitárom a szívem

már vénülő kezemmel

reng és üvölt a tenger,

s lassan haldokolni kezdesz.

 

Húsz esztendőm eladom,

húsz esztendőm hatalom:

enyém a múlt s övék a jelen;

tudtalak, láttalak, szerettelek,

 

de mindig feljajdul a halk sikoly:

a sok Mindenütt, mindenütt Sehol!

Amit olykor illúzióként magaménak érzek

ahol kapaszkodóm csak a hit és szeretet,

elemeimre esek szét olykor,

nem számít, hogy honnan jöttél…

 

Itt a helyed!

/Hinyi Szabolcs/

 

Animáció/ Kísérleti filmkészítő szekció: A szekciónkban az álomvilág és a valóvilág kapcsolatával foglalkoztunk annak a metszetéből építettük fel kisfilmjeinket, Stop-Any Motion stúdiónkat. Az Össz-művészeti tábor a Metszetek témával foglalkozott, mi is ezt a témát próbáltuk körbejárni, a tábor ideje alatt. A kis-mentorok, akik részt vettek rendszeresen eddig is a táborban- Nógrádi Nóra Mercédesz, Deák Sára Rita-  új tagunk Víg Dávid valamint önkéntesünk Vargáné Skoda Valéria látásmódjukkal, meglátásaikkal óriási segítséget adtak. A filmkészítők a szentesi fiatalok voltak, akik nem egyszerű témát próbáltak játékosan és mozgékonyan megoldani.  A kisfilmek elkészítése során mindig az alkotók gondolataiból indultunk ki, melyhez hozzákapcsoltuk a tábor tematikáját. Eredményes és minőségi munkát tudtunk produkálni újra, mely mindannyiunkat örömmel töltött el. Szövényi Barnabás, a Kaposvár 3-as csoport mentora

Csányi Band: „A tavalyi, „V. Össz- művészeti” alkotótáborban lettem a Csányi Band szekcióvezetője, idén is nagyon vártam az egy hetes, intenzív, produktív, humorral teli közös munkát a gyerekekkel. Az itt összegyűjtött dalötletek és megvalósított kompozíciók lesznek irányadók a következő Életút napi műsorunkhoz.

Ismét jó hangulatban teltek a napok, külön öröm számomra, hogy idén az eddigieknél is gyorsabban és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni, mindenkinek jutott dal, így mindenki kiteljesedhetett, hiszen ezért is vagyunk ott.

Idén is csatlakoztak hozzánk Erdélyből gyerekek, akik alázatukkal és tehetségükkel hozzájárultak a színvonalas gálaesthez, na és persze a munka után megérdemelt együtt nevetéshez. A kooperáció már mottónkká vált, idén is együtt zenéltünk a Kamarazenekarral, ami azt gondolom, hogy mind zeneileg, mind emberileg is fontos, hiszen a jó közösség elengedhetetlen része az együtt zenélésnek.

Különböző stílusok dalai kaptak helyet az idei repertoárban, hiszen a jól megszokott rock vonal mellett, felcsendültek jazz, funk és lírai pop dalok is. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen idén szintet léptünk zenei tekintetben is. Sokan közülünk a csendes pihenőket is gyakorlással és együttzenéléssel töltötték, amin többször is sikerült meghatódnom… Erről szól ez az egész, az örömről, az egymás segítéséről,az önfeledt közös zenélésről és megannyi gyakorlásról.

A „Színezd ki a világot” elnevezésű dalversenyen a Jászság 2- es csoport a Band tagjaival kiegészülve koncert jegyet nyert, amit ezúton szeretnénk megköszönni Csányi Erikának, általa eljuthattunk a Szigetre és egy életreszóló élményben lehetett részünk, élőben láthattunk nagy kedvencünket Dua Lipa-t és betekintést nyerhettünk abba, hogy a színpadon milyen produkciókkal lehet elvarázsolni a közönséget. Szeretném megköszönni továbbá dr. Radoszáv Miklós operatív igazgatónak, Bálint-Orsós Andinak, a tábor vezetőjének, Oláh Tamás mentornak és Gyuris Lacinak, hogy szervezésükkel eljuthattunk a koncertre.

Továbbá köszönöm mindazoknak, akik hozzájárulnak minden évben ahhoz, hogy ez a tábor ilyen jó és, hogy a különböző művészeti ágak helyet kapnak az Alapítvány életében.

Nem utolsó sorban a „gyerekeimnek” Wensofszky Balázsnak, Móczó Martinnak, Tarnai Ákosnak (tiszteletbeli tagunknak), Szereceán Tihamérnek, akik fáradtságot nem ismerve nem csak zenéléssel, de pakolással és hangosítással is segítségemre voltak, Gregor Dorcinak, Berta Dávidnak, Kormos Dénesnek, Tálas Petinek, Füle Vikinek, Szép Hannának, Pivo Andrisnak, Sik Majának, Huber Balázsnak, Simo Palomának, Goguj Reninek, Borcsa Szabinának, Toti Lacinak, a Kamarazenekar közreműködőinek, Fehér Elemérnek, Regián Réka- Katának.” Kalla Andrea szekcióvezető

Így láttuk mi….

„Önkéntesként vettem részt a 6. össz-művészeti táborban Sarlóspusztán. A nemezelés, tűzzománc szekcióba voltam beosztva segítőként, ahol már az első délutánon komoly munkába fogtunk, egy ülőlap elkészítésébe, melyet tradicionális motívumok díszítenek. A gyakorlott Jászsági résztvevők mellett kezdő nemezelők is voltak a résztvevők között, akik sok segítséget kaptak a többiektől. A délelőtti és a délutáni blokkot az ebéd és az egy órás csendespihenő választották el egymástól. A munka így nagyon intenzív volt, több este a vacsora utáni két órás szabadidőt is a műhelyben töltöttem, ahol vagy a tűzzománc készítésben vagy a nemezelésben segítettem a többi szekcióból érkező érdeklődőknek. A szervezési feladatok során, illetve az éjszakai gyermekfelügyeletben tudtam segíteni a szervezők munkáját. A programok megvalósítása során a sokéves rutin látszott a lebonyolításon. A gálaesten pedig az összes szekció munkájába betekintést nyerhettek a tábor résztvevői. Minden szekcióban kiemelkedő munka folyt, nem is gondoltam volna, hogy egy hét alatt ennyi mindent meg tud valósítani, létre tud hozni 160 résztvevő. Rengeteg élménnyel és nemezelt illetve tűzzománc tárggyal tértem haza. Köszönöm, hogy a részese lehettem.” Czimondor Csilla önkéntes

„A tábor idén is a Sarlóspuszta Club Hotelben volt megszervezve, mely biztosít elég teret az önfeledt alkotásra minden szekció számárak. Én második alkalommal vettem részt ezen a táboron. Mint kismentor segítettem Fehér Elemér Kamarazenekar szekcióvezető, és Kalla Andi Band szekcióvezető munkáját, és minkét zenekarban részt vettem basszusgitárosként is. Örvendetes volt, hogy a zenekarok bővültek pár új értékes taggal, akik úgy hiszem nagyon szépen beépültek a közösségbe, így folyamatosan épülhetnek a zenekarok. Ugyanakkor idén Adriána helyett Fehér Elemér volt a Kamarazenekar szekcióvezető, valamint Regián Réka Kata önkéntes foglalkozott főként a fuvolistákkal. A számukra új helyzet ellenére nagyon hamar ráéreztek a gyerekekre. A tábort a kamarazenekarral kezdtem, ahol az ismerkedés után egy improvizációs gyakorlatot vezetett le Elemér, amit a gyerekek meglepően jól fogadtak, és remekül összehangolta a csapatot. Ezt a lelkületet Elemér a tábor végéig fenntartotta. Már az első nap nekifogtunk a közös dal kidolgozásához, mely idén a Bagossy Brothers Company „Vakít a kék” című szimfonikus átdolgozása volt. A darab okozott a Kamarazenekarnak egy kis nehézséget, de úgy gondolom, hogy a bemutató koncertig nagyon szépen megszólalt, és biztos vagyok benne, hogy ez fejlesztő volt a gyerekek számára, mely nagyon fontos szempont a darab választásakor. Jellemzően délelőttönként a Kamarazenekarral, délutánonként pedig a Banddel próbáltam, ahol viszont a rockzenei énemet próbáltam elővenni. Kalla Andi szerintem remek dalokat válogatott össze, és egy dal pedig spontán örömzenélés által is bekerült be a zenekar repertoárjába, és ez lett végül a Band koncert zárószáma Örültem annak, hogy egyszerre mindkét zenekarnak oszlopos tagja tudok lenni, hisz a Kamarazenekarral meg tudom élni a komolyzeni múltamat, a Banddel pedig a könnyű zenei énem teljesedhet ki. A Band gitárosaival többször összegyűltünk átnézni a dalokat, valamint a zongoristáknak is segítettem megtanulni a dalok harmóniáit. Kitérnék a szerdai Szigetes kiruccanásra is, mely egy hatalmas élmény volt, és hatalmas köszönettel tartozunk a jegyekért és a szervezésért. Azt gondolom, hogy zenészként ez nekem nagy szakmai tapasztalat volt. A zárónap pedig azt tapasztaltam, hogy minden egyes szekció rendkívül minőségi produktumokat, és produkciókat hoztak létre. A Kamarazenekar idén nem csak a drámatagozattal, hanem a kreatív írókkal is együtt működött, ezzel is emelve a színvonalat. A hangosítás is minőségi volt idén, melyet főként P3 csoporttársamnak, Wensofszky Balázs hangtechnikus növendéknek köszönhetünk. Úgy látom, hogy a tábor minőségben fejlődött, pedig a tavalyi is nagyon jó volt. Köszönjük tábor főszervezőjének, Bálint-Orsós Andinak a munkáját, és hogy minden évben lehetőséget ad az alapítvány művész lelkeinek egy héten keresztül kibontakoztatni az alkotói vágyukat.” Szereceán Tihamér kis-mentor Pécs 3-as csoport

„Önkéntesként nagyon élveztem segíteni a tanításban. Jövendőbeli pedagógusként kihívás volt számomra és természetesen jó lehetőség a gyakorlásra. A tábor első két napja leginkább az ismerkedésről szólt, megismertem a fuvolista lányokat, nagyon hamar megkaptuk a közös hangot és emellett elkezdtünk ismerkedni a koncertre előkészített darabokkal. A táborra két fuvola kvartettre írt darabot vittem az egyik, a Pachelbel D Dúr Kánon, a másik pedig, az Operaház Fantomja c. Musical egyik betétdalának átirata négyszólamra. A koncert végén mindkét darabot eljátszhatták a lányok. Mindemellett, besegíthettem a Csányi Band-be is, aminek szintén nagyon örültem, hiszen a klasszikus mellett a könnyűzene meg a jazz is az én világom. Nagyon élveztem fuvolázni és backvokálozni a dalokban. Meg szeretném köszönni a meglepetés Sziget-Fesztivál jegyet, amit ajándékba kaptam a szervezőktől. Nagy élmény volt részt venni a fesztiválon. És köszönöm a lehetőséget, hogy részese lehettem ennek a fantasztikus közösségnek, hogy megismerhettem új embereket és legfőképp, hogy segíthettem. ” Regián Réka-Kata önkéntes