„Mindenki pécsi akar lenni”!- Jótékonysági futás Pécsett

„Mindenki pécsi akar lenni”!- Jótékonysági futás Pécsett

„A „Fuss a rákgyógyításért” elnevezésű jótékonysági célú futást Pécsett tíz évig a Dunántúli Postás Sportegyesület szervezte meg nagy sikerrel, azonban immár második éve a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája vette át a házigazda szerepét. Szombaton, 2021. szeptember 11-én megmozdult mediterrán városunk a jó ügy érdekében, megtelt a város központi tere, a Széchenyi tér, kortól, nemtől függetlenül gyülekeztek, hogy egy nemes célért, ügyért tegyenek. A PTE Táncegyüttese vidám, zenés, táncos produkciója emelte a rendezvény fényét, melynek tagja a Pécs 3-as csoportból Majoros Ivett is, így egy ismerős arcot is láttunk a fellépők között. Emellett Konkoly Zsófia paralimpikon úszó, aki a tokiói olimpián 200 m vegyesen ezüstérmet szerzett és Bicsák Bence szintén a tokiói olimpián minden idők legjobb magyar triatlonos helyezésével a hetedik helyet szerezte meg, is kiálltak ezen nemes ügyért, ezzel is példát mutatva és a sport fontosságára felhívva a figyelmet. Ahogy az elmúlt években, idén is csatlakoztak a Csányi Alapítvány pécsi csoportjai ezen ügyhöz. A pécsi csoportokon és mentorokon kívül fejlesztő tanárok, szülők, testvérek, önkéntesek, barátok erősítették a jótékonysági futó csapatunkat. A táv 2,6 km, amit ki futva, ki sétálva teljesített a belvárosban. A futás célja, hogy az összegyűlt karitatív összeg a beteg gyerekekre és az ő komfortérzetük növelésére fordítódjon, idén már második éve az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítvány a kedvezményezett. Ez a program és a részvétel nemcsak a sport szeretetéről, az egészséges életmódra való felhívásról szól, hanem az egymásra való odafigyelésről, érzékenységről, a karitatív összefogásról is, mert mi Pécsiek teszünk a jó ügyért, érzékenyek vagyunk, odafigyelünk egymásra, mert a jövő mindenkié és ezt a szellemiséget próbáljuk közvetíteni gyerekeinknek az Alapítványban!” Pécsi csoportok

Az eseményről készült fotók a Galériában megtekinthetők.