Mindenki együtt

Mindenki együtt

Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmje a Kaposvár 3-as csoport egyetemistáit is összehozta.

Csoporttársaimmal közösen néztük végig a tanulságos és egyben elgondolkodtató filmet, majd röviden elemeztük is annak mondanivalóját. Mivel a csoport tagjai az ország különböző pontjain folytatnak egyetemi tanulmányokat, így sajnos ritkán van lehetőségünk együtt tölteni egy délutánt, de a mai napsütéses időt kihasználva, annak hátralevő részében mentorunkkal, Barnabással, egy kávézó teraszán osztottuk meg egymással élményeinket. Vannak, akik államvizsga előtt állnak, vannak, akik már túl vannak rajta, de olyanok is akadnak, akik már belekóstoltak a munka világába, így jó volt újra együtt lenni és hallgatni a jobbnál jobb történteteket!

György-Dávid Valentin, Kaposvár 3.