„New” Csányi Band

„New” Csányi Band

A hétvégén megtartotta első próbáját az újjászerveződött Csányi Band. A pécsi gyerekek mellett Nagybajomból, Szegedről, Jászberényből és Kaposvárról is érkeztek gyerekek a próbára.

A különböző korosztályú diákok örömmel vették birtokba a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola próbatermeit és felszereléseit egy napra, hogy megismerjék társaik ének és hangszeres tudását és kialakítsák koncepciójukat az év végén bemutatásra kerülő műsorral kapcsolatban. A szombat délelőtt meghallgatásokkal kezdődött. A nap első felében mindenki bemutatta hangszeres tudását a többiek előtt, vagy énekes számot adott elő hangszeres kísérettel. Az egyéni előadásokat énekóra követte. Lukácsi Enikő énektanárnő segítségével a vokalisták beénekeltek, majd hasznos tanácsokat kaptak az éneklés technikájával kapcsolatban. Ez idő alatt a hangszeresek a szomszéd teremben improvizációs feladatot kaptak, és elkezdtek gondolkodni a repertoár felépítésével kapcsolatban. Az Életút Nap alkalmával bemutatásra kerülő 40 perces műsor címe „Utazás a világ körül”lesz, melyben különböző stílusú, hangvitelű zeneszámok is helyet kapnak majd.