Nyelvvizsga több szinten és formában

Nyelvvizsga több szinten és formában

Az alapítványi nyelvtanulásnak fontos állomása a nyelvvizsga. Kaposvár 2-es csoportunk hat tagja – ketten felső, négyen középfokon – vállalta a megmérettetést a hétvégén. A vizsgázók közül Fekete Lilla az online forma mellett döntött, s a többség a személyes jelenlétű vizsgát részesítette előnyben.

„Én azért választottam az online C1-es nyelvvizsgát, mert tavaly a B2  – vagyis a középszintű – nyelvvizsgámat is így szereztem meg. Akkor a pandémia miatt csak erre volt lehetőség. Annyira megtetszett, hogy a saját környezetemben vizsgázhattam, hogy most is emellett döntöttem. A vizsgát próba bejelentkezés is megelőzte. Tíz órakor kezdtem meg az írásbelit, a szóbelire fél ötkor került sor. Úgy érzem mindkettő jól sikerült. Nagyon izgultam, de mivel itthon vizsgáztam, kicsit megnyugtatóbb volt számomra.” Fekete Lilla, Kaposvár 2-es csoport

„Szorgalmasan csináltuk végig az elmúlt időszakot, sokat készültünk, és ma mindent beleadva izgatottan bele is vágtunk. Németesként magasnak éreztem a lécet, de hiszem, hogy sikeresen tudtam venni az akadályokat, mivel jó érzésékkel távoztam a Pécsett megrendezett vizsgáról. Szerintem ezzel nem voltam egyedül, mivel csoporttársaim szintén sikerélményekről számoltak be a vizsga utáni, jól megérdemelt fagylaltozás közben. A feladatok nem voltak egyszerűek, az idő szorított minket, de a legjobb tudásunk szerint teljesítettünk, és szerintem ez a legfontosabb (és persze, hogy sikerüljön maga a vizsga is).” Pretz Jázmin, Kaposvár 2-es csoport

„Nagy fejezet az életemben, ugyanis magam mögött tudhatom a C1-es angol nyelvvizsgát. Magabiztosan érkeztem a helyszínre, ahol az írásbeli rész után egy kis meglepetés is várt, ugyanis találkoztunk egy nagybajomi társunkkal, Gázsik Lacival, aki a vizsgapartnerem is lett a szóbeli fordulóra. Erős csapatot alkottunk, tudtuk segíteni egymást, így szerintem büszkék lehetünk magunkra. Úgy gondolom, a fejlesztő óráknak megvolt a hatása, és remélhetőleg pár hét múlva mindannyiunk olyan eredményről kap hírt, amivel elégedett lehet.” Antal Dominik, Kaposvár 2-es csoport