Nyílt Napok Kaposváron

Nyílt Napok Kaposváron

A kaposvári közösségi ház január 21-től 24-ig Nyílt Napokat tartott. A programok keretén belül a szülők betekinthetnek az Alapítvány mindennapjaiba, megnézhetik gyermekeiket többféle tanórai helyzetben.

A mai napon a német és angol nyelvi órákon vehettek részt az érdeklődők. A szülők nagyon érdeklődőek voltak, örömmel tapasztalták, hogy gyermekeik milyen sokat fejlődtek. Izgatottan várják a hétvégi foglalkozásokat is. Különösen a dráma órát, ahol ismét aktív résztvevőként lehetnek jelen.

24-én folytatódott a nyílt hét rendezvénysorozata. A mai nap a legkisebbek drámafoglalkozásán vehettek részt szüleik. Az órán játékokkal, gyakorlatokkal, dramatizálással foglalkoztak. A szülők láthatták gyerekük társas kapcsolatait, és a csoportban betöltött szerepüket. Az óra jó hangulatban, vidáman telt el.

A nap zárásaként a kaposvári 1-es csoport félévi szülői értekezletet tartott, ahol megbeszélték a félév eredményeit és a további teendőket, kirándulásokat, a második félév menetét. A tanulók új célokat tűztek ki maguknak a tanulmányokat illetően.