Önismeretünk fejlesztése, közösségünk erősítése
A „Csányiban” a szegedi 3-as csoport szombati projektnapja a már megszokott vidám hangulatú trécseléssel kezdődött. Amíg összevártuk egymást, a mentorok társaságát élvezve töltöttük a ráhangolódás idejét. E hétvégi órák fő célja önismeretünk fejlesztése, és egymás attribútumainak mélyebben történő megismerése volt, a pozitív pszichológia alapjai mentén.
Az óra ütemezése a bemelegítő gyakorlatokon át, a komolyabb témák feldolgozásáig zajlott. Az én kedvenc feladatom az volt, amikor mindenkinek össze kellett gyűjteni a saját-, majd egy csoporttárs pozitív tulajdonságait, jellemzőit. Amikor ezeket a végén összevetettük, igazolódott, hogy milyen jól ismerik egymást a csoport tagjai. Az eredmény nem is volt meglepő, hiszen hetedik éve rendszeresen találkozunk, jónak-rossznak közösen vagyunk részesei. Az órák alatti fokozott koncentrációt zárásként a vidám hangulatú játékok kompenzálták.
Ennek a szuper csapatnak tagjaként úgy gondolom, hogy nehezen találtunk kihívásokat ezen a közösségfejlesztő, önismereti napon.
Szabó Tas Ede
Szeged 3-as csoport


