Országos Diákolimpián jártam

Országos Diákolimpián jártam

Hetente három délután járok RG edzésre és kétszer reggel a 0. és 1.órában szertornára.

Megérte a sok edzés, mert számomra nagyon jól indult a 2014-es év. Januárban a Városi Diákolimpián sikerült megszereznünk az aranyérmet. Februárban következett a Megyei Diákolimpia, ott sajnos lecsúsztunk a dobogó tetejéről és így ezüst érmesek lettünk. Március elsején volt a végső megmérettetés, az Országos Döntő. Kilencedik helyen végeztünk tizenhét csapatból. Vali néni az edzőnk így is nagyon meg volt elégedve velünk, mivel így együtt most versenyeztünk először. Jövőre már összeszokottabb csapat leszünk és célunk, hogy az első öt csapatban benne legyünk öregbítve a Széchenyi István Iskola hírnevét.

Majoros Ivett
P3 csoport