Ősi sírkamrák nyomában

Ősi sírkamrák nyomában

Az emberiség történetében egyedülálló építmények a piramisok, vagyis a „királyi sírhelyek”. S mivel mostanság rengeteget foglalkoztunk az építészettel „A mi házunk projekt”-ünk keretén belül, úgy döntöttünk kaposvári csoportunkkal, hogy az egyik leghíresebb királyi sírhely felfedezésének történetét és kincseit együtt nézzük meg Budapesten: a Tutanhamon kiállítást. Fontos szempont volt szervezőként az is, hogy a tömegközlekedést is megtapasztaljuk, így a fővárosba vonattal mentünk – a menetrend, járatkeresés, költséghatékonyság vizsgálatával csoportom egyik tagját bíztam meg. Dausek Nándor igazán alapos tájékoztatást adott, sőt a vonatozás nagy szerelmese még plusz munkát is végzett. Olyan étteremről mesélt nekünk, ahol a vendégek apró vonatmodelleken kapják meg italaikat. Tehát ezt a kuriózumot is felvettük a listánkra. Sokan közülünk először szálltak metróra és próbáltak meg a nagyvárosi forgatagban eligazodni. A belváros híres épületeit Palkó Richárd, egyetemistánk mutatta meg nekünk, aki idegenvezetőként is segítette tájékozódást Budapesten. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, a hűvös tavaszi eső nem volt nagy kedvcsináló a sétához. Az alábbiakban néhány gondolat olvasható a jó hangulatú és hasznos kirándulásunkról, az átéltekről:

„Előzetes ismereteink is voltak, többen nemrégiben tanulhattunk róla művészettörténet, illetve történelem órán. A tárlat több szobán keresztül, lépésről lépésre mutatja meg a kincseket, amelyek a feltárás során előkerültek. Megismerhettük Howard Carter brit régész ambiciózus kutatásait, illetve Tutanhamon sírkamrájának feltárását. A kiállított tárgyak is gyönyörűek voltak, még akkor is, ha tudjuk, hogy csupán replikák – azaz az eredetivel teljesen azonos tárgyak – voltak kiállítva. Megdöbbentő volt számomra az az elhivatottság, ahogyan az angol régész nem adta fel, és kitartó munkával bizonyította igazát.” Antal Dominik, Kaposvár 2-es csoport

„Összességében nagyon jól éreztük magunkat, mert a kiállítás tényleg érdekes volt. A séta is tetszett a nyüzsgő fővárosban. Mégis nem tudok másról beszélni, csak arról, hogy nagyon boldog voltam, és én kifejezetten örültem és ezúton szeretném mindenkinek megköszönni azt, hogy vonattal mehettünk fel, s hogy csak az én kedvemért megnéztük ezt az éttermet is.” Dausek Nándor, Kaposvár 2-es csoport

„A történelem nagyon fontos számomra, úgy érzem tájékozott is vagyok ezen a területen. Így különösen nagy elvárásokkal érkeztem a kiállításra. Tisztelem azokat az elszánt régészeket, amelyekről a kiállítás beszámolt, akik a sok akadály ellenére nem adták fel és világra szóló kincsekkel gazdagították az emberiséget.  Nem tudtam, egészen eddig, hogy a mumifikálásnak természetes módja is volt az ókori Egyiptomban. A holtesteket a homokba ásták el, így a forró homok természetes módon szívta ki a nedvességet az élettelen testekből, s gyakorlatilag „külső segítség nélkül” megtörtént a „konzerválás”. Gyurka Péter, Kaposvár 2-es csoport

„A modern tudomány és a történelem szoros együttélése volt számomra maradandó. A mai napig kutatják a legkorszerűbb tudományos módszerekkel, a legfiatalabb fáraó Tutanhamon mumifikált testét: mi okozhatta a halálát? Talán az a gyermekkori térdre esés, ami akár később embóliát is okozhatott a fáraónak? Hihetetlen, hogy a háromezer éves test vizsgálatával próbálják megfejteni annak titkait” Gregor Dóra, Kaposvár 2-es csoport

 

„Vonattal utaztunk, amit élveztem, mivel nem sokszor közlekedem vele. A kiállítás nagyon érdekes volt, nagyon tetszett, hogy úgy volt minden berendezve a termekben, ahogyan Carter csapata megtalálta a sírkamrákban. Minden drágakő, ékszer, koporsó, isteneket ábrázoló szobor, aranyozott trón segített engem egy furcsa időutazásban. Élvezettel hallgattam azokat a hanganyagokat, amelyek minden kiállított tárgyról mondták el történetüket.” Sárközi Eszter, Kaposvár 2-es csoport

 

Köszönjük, hogy ott lehettünk!