OTP Családi Nap a szentendrei Skanzenben

OTP Családi Nap a szentendrei Skanzenben

Már hagyomány, hogy az Alapítványunk aktívan részt vesz az OTP Bank évenként megrendezett családi napján.

A mostani rendezvény azért is volt különleges, mert idén lett 70 éves az OTP Bank. A pecsétgyűjtő játék nyolc állomásának egyike volt a Csányi Alapítvány standja, ahol logikai játékokban próbálhatták ki magukat a gyerekek és felnőttek, valamint makramé technikával karkötőt és papír szélforgót készíthettek a pecsétért cserébe. Emellett lehetőség volt gyöngyfűzésre, és színezésre is.  Nagyon népszerű pecsétgyűjtőhely voltunk, hiszen folyamatosan érkeztek hozzánk látogatók, akik lelkesen vetették bele magukat a kézimunkába, játékba. A család minden tagja megtalálta a neki tetsző elfoglaltságot. Nagyon jó hangulatban telt az idő. Bár a végére kicsit elfáradtunk, de egy igazán kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is ugyanilyen jól sikerül majd.

Kátai Alíz, grafika szakos hallgató, Szeged 1-es csoport tagja