Pénzügy, Sarló, Nyár!

Pénzügy, Sarló, Nyár!

Tábori napló a sarlóspusztai pénzügyi ismeretek és dráma táborból

Alig csengettek ki az iskolából, máris belevetettük magunkat a nyaralásba, vagyis „csányis” táborba érkeztünk „Sarlóra”. Örömmel üdvözöltük egymást, a szobák birtoklása után a medencét is kipróbáltuk. Ugyanolyan jó, mint tavaly! A táborba kis-mentorok is vannak velünk, akik a tábornyitón elmondták, milyen sok, színes programmal készültek. Már a délután is kihívásokat jelentett, hiszen a két csoport játékos csapatépítő feladatokat kapott. Míg néhányan a kézműves műhelyben mozgókép játékot készítettek, addig a sportbarátok a Brazil-Svájc meccset nézhették. Holnaptól délelőttönként foglalkozásaink lesznek. Reméljük a helyes gazdálkodásról is többet tudunk majd meg, és várjuk a drámaórákat is. A táborvezetőnk, Ildi néni elmondta, hogy lesz alkalmunk kézműveskedni, focizni is természetesen. Újra számháborúba megyünk, a zászló megszerzéséért, és a foci vb sem maradhat ki. Izgalommal várjuk a folytatást! Vajda Milán Nagybajom 2.

Újabb izgalmas nap telt el Sarlóspusztán.

A reggelt tornával kezdtük, amit Bence kis-mentor vezényelt le. A torna után megreggeliztünk és elkezdődtek az Fáy alapítvány játékos előadásai. Sokat tanultunk a gazdálkodásról és játékos módon megismerkedhettünk az alapvető pénzügyi ismeretekkel. Meglepően izgalmas volt a délelőtt és az előadóink kedvesek és segítőkészek valamint felkészültek voltak. Utána ebédeltünk és egy rövid pihenő után megkezdődtek a délutáni sportfoglalkozások. Volt lehetőségünk úszni, focizni és még akár tollasozni is a kis-mentorok felvigyázása mellett. Később a délután során a kis-mentorok által megszervezett játékos vetélkedőn vettünk részt, ami rengeteg izgalommal és ügyességet igénylő feladattal tett minket próbára. Délután meglátogatott bennünket Miklós bácsi is (Dr. Radoszáv Miklós, operatív igazgató).Este filmvetítés is volt, amin a tanulságos Kutyahideg c. filmet nézhettük meg. A nap folyamán operatív igazgató úr, dr. Radoszáv Miklós is meglátogatott minket a táborban. Reméljük a következő napok is ilyen eseménydúsan fognak telni. Kiss Noémi Jászberény 3.

A harmadik napon…

A reggelt egy gyors reggeli tornával kezdtük, ahol kellőképpen felébredtünk. Elmentünk reggelizni ahol nagyon sok finomság várt ránk. Mindenki kiválasztotta a kedvérevalót, majd teli hassal mentünk a Fáy András Alapítvány pénzügyi-ismereti foglalkozására, ahol különböző pénzzel kapcsolatos feladatokat kaptunk, majd játszottunk is egy nagyot. Ezután ebédelni indultunk, mert már nagyon éhesek voltunk. Ezt elfogyasztva közös fotót készítettünk és a szobánkba indultunk, ahol pihenhettünk egy kicsit. A csendes pihenő után, Sasa dráma órát tartott nekünk, ami mindenkinek nagy örömére vált. A kedvenc feladatunk az volt, amikor állatokat kellet önmagunkhoz párosítani. Ezt követve leváltottuk a jászberényieket, és kézműveskedés vette kezdetét. Itt kisebb nagyobb vászon lapokra, mosolygós figurákat festettünk a családtagjainknak, s a szobáinkba dísznek. Az alkotás után két részre vált a csapat és felváltva úsztunk és fociztunk. A délután végére kellőképpen elfogyott az energiánk és vacsorázni mentünk. Vacsora után mini X-faktort rendeztünk. Szalai Boglárka Nagybajom 2.

  

Negyedik napon …

A reggeli torna és a reggeli után izgalmas programra ment a csapat, a sarlóspusztai kalandpark nagy kihívásokat tartogatott a táborozóknak ebben a párás, meleg időben. Amíg a Jászok az íjjászkodást és a légpuskalövészetet gyakorolták, addig a bajomiak a kötélpályán ügyeskedhettek. Majd délután fordult a helyzet. Mindkét csapat nevében elmondhatom, hogy a kötélpályán való lecsúszás volt a csúcspontja ennek a napnak. Szabadidőnkben fürdőztünk, és társasoztunk, majd mindenki batikolhatott magának egy pólót. Ez a nap is szuper volt!

Oláh András Jászság 3.

Lájk vadászat és érték vásár az ötödik napon

A napot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat két fő munkatársának interaktív foglalkozásával kezdtük. Dr. Baracsi Katalinnal jétékos formában beszéltünk az internet helyes használatáról,  majd Preszl Éva által kifejlesztett lájk vadász társasjátákon tanultunk meg játszani. A délelőtt a vártnál is jobban sikerült, mindkét foglalkozás szuper jól sikerült. Igazi kihívás volt drámaórán a labdás koncentrációs gyakorlat, nagyon kellett figyelnünk, jókat nevettünk, amikor mégis tévesztettünk. A foglalkozás végén értékvásáron vehettünk magunknak luxus úttól a bölcsességig mindent. Szabadidőnket tetszés szerint tölthettük el, fociztunk, fürödtünk, és még lovagolhattunk is. Este társasjátákkal zártuk a napot. Tamasi Tilda Jászság 3.

Pusztaolimpia a hatodik napon

Ma egy újabb izgalmas nap várt ránk. Ébredés után Pap Virág reggeli tornát tartott nekünk, amitől mégjobban felébredtünk. 9 órától Pusztaolimpián vettünk részt. Először csapatokat alkottunk, az első csapat neve „Laci bácsi” csapata volt. A másodiké, akit Viki vezetett „Legjobbaknak” nevezték, a harmadikat pedig „Monti”nak. Feladataink voltak többek között a patkódobás, gumipókban ugrálás, és amit mindenki szeretett a társát bekötött szemmel talicskában tolni. A kötélhúzás eredménye döntötte el a végső helyezéseket. Első helyezett, „Monti”, második „Laci bácsi”, a harmadik helyezett a „Legjobbak” csapata lett. A délelőtt a „Kalaplopó” versennyel zárult, amit Sasa vezetett. Délután a csapat egyik fele megnézte a Brazilok című filmet, míg a másik fele nemez edénykét készített. Vacsora előtt folytattuk a hétfőn elkezdett izgalmas vetélkedőt, a búcsú program pedig Mini X-factor volt. Vajda Milán, Bek Martina, Horváth Zsófia Nagybajom 2.