Pénzügyi ismeretek tábor Szegeden

Pénzügyi ismeretek tábor Szegeden

A Szeged 2-es csoport pénzügyi ismeretek tábora idén a szegedi Partfürdőn és a Közösségi Házban valósult meg egyetemista kis-mentoraink és az OTP Fáy Alapítvány munkatársai segítségével.

A tábor első napján, július 25-én vasárnap a csoportunk egyik legkedveltebb helyszínén a szegedi Partfürdőn kezdődtek a foglalkozások. Berta Luca és Berta Bence csoporttársaink a pénz történetéről és a nemzetek pénzeiről tartottak interaktív foglalkozást, amely végén a családjainkban félve őrzött bankót is bemutathattunk egymásnak. A délután folyamán bowlingozni mentünk, majd a fürdőzésé volt a fő szerep.

 

Második napunkon, július 26-án hétfőn az előző naphoz hasonlóan folytattuk a pénzügyi ismereteink bővítését. A hétfői napunk témája az adók és adórendszerek kialakulása volt, ennek a témakörnek ismertük meg történet, kialakulását és jelenlegi formáit Bence foglalkozásán. A délután folyamán Mártélyra utaztunk, ahol a kis-mentoraink segítségével ladikos kalandtúrában volt részünk a régi szabályozatlan Tisza élővilágának megtekintésében. A Tisza Projekt keretében megismert madárvilágot a ladikokból testközelből tudtuk megszemlélni, lefotózni a jó hangulatú program során.

Harmadik napunkon a hitelek és befektetések világával ismerkedtünk meg. Bence az egyetemen tanult ismeretein keresztül mutatta be nekünk a bankrendszer és tőzsdék működését, a foglalkozás végén egy virtuális befektetési tervet dolgoztunk ki közösen. A délután folyamán Benczúr Anna, Berta Luca és Móczó Martin segítségével a nagyok által elkészített életszimulációs társasjátékkal játszottunk, amelyben a munka világát és a pénzkeresést mutatták meg számunkra.

 

A negyedik és az ötödik napon a Fáy Alapítvány munkatársai, Patyus Viktor és Stefán Alexandra érkeztek hozzánk, az izgalmas két nap alatt átélhettünk az előző évek Fáy Élménytáborokból megismert foglalkozások és játékos feladatainak élményeit. A két nap alatt a pénzügyi tudásunk bővítése mellett játékos csapatépítő tréning részesei is lehettünk.

A tábor utolsó estéjét egy közös bográcsozással és sátrazással zártuk a Partfürdőn, ahol a nagyok segítségével sátrakat állítottunk és megtanultuk hogyan kell paprikás krumplit készíteni bográcsban.

 

Utolsó napunkon a pihenésé volt a fő szerep, volt aki a strandolást, és volt aki pedig a társasjátékot választotta kikapcsolódásként.

 

 

További képeink a galériában találhatóak:

Mikics Péter

mentor