
Perlaki Gergő első önálló kiállítása
Ma délután a Jászberényi Közösségi Ház, Déryné 6 Galériájában a Jászberényben élő Perlaki Gergő első önálló kiállítását nyitottuk meg. Gergő jelenleg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti karának Képzőművészeti Intézet Természetművészet specializációjának harmadéves hallgatója.
Először Dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója köszöntötte kedves vendégeinket. Majd Kopacz Kund képzőművész, aki az EKKE Művészeti Karának tanársegédje tartotta meg a szakmai megnyitót. A rendezvény ideje alatt cOOlio különböző hanghatásokkal, saját zenéjével tette még hangulatosabbá a megnyitót. Nagy örömünkre nagyon sokan ellátogattak hozzánk, nem csak Jászberényből, de Budapestről, Szolnokról is jöttek. Egerből az EKKE Művészeti karát képviselő tanárok és diákokon kívül a tanszék afrikai vendégei is meglátogattak bennünket, ami nagyon megtisztelő volt számunkra.
„Az ifjú, 21 éves alkotó két év egyetemi művész képzés és 2025 nyara során tett észleléseit, megfigyeléseit és észrevételeit tárja a szélesebb közönség elé ezen a kiállításon. Kíváncsi tekintete az épített környezet jelrendszereire, a természeti jelenségekből kihámozható üzenetekre és generációjának a világban-való-létére irányul. Tapogatózása figyelemreméltó, mivel gondolatcsírái nem az énközpontú magán mitológiában és annak felnagyított problémáiban sarjadnak, hanem korosztályának általános léttapasztalatából feslenek ki.” Kopacz Kund László
Gratulálunk Gergőnek és további sok sikert kívánunk!
Szeretettel ajánljuk ezt a színvonalas kiállítást mindenkinek, melyet október 18-ig lehet megtekinteni!
További képek a Galériában tekinthetők meg!