Kovács Sándor

Kovács Sándor

„Nincs még egy ilyen kor, amikor a gyermeknek nagyobb szüksége lenne az értelmes segítségre, és minden, ami akadályozza a kreatív tevékenységben, a tökéletesség elérésének esélyét csökkenti.”
Maria Montessori

2005-ben szereztem történész diplomát és régésztechnikus képesítést a Miskolci Egyetemen. 2019-ig a kulturális örökségvédelem területén, illetve fenti szakmáimban dolgoztam. Pedagógiai végzettségemet -középiskolai tanár- szintén Miskolcon szereztem. Büszke vagyok a szerteágazó és sokrétű ismeretanyagra, a nyitott világszemléletre, amelyet neves tanáraimnak köszönhetek.
2011-ben költöztem feleségemmel és fiunkkal Szentes közelébe. Azóta kialakult változatos tevékenységeink miatt a környék településein élő valamennyi társadalmi réteggel kapcsolatba kerültem. Számos család élethelyzetét látva tapasztaltam, hogy néha a legkisebb segítség is számít, hogy egy-egy gyermek nagyobb eséllyel indulhasson a felnőtté válás útján. Látom, hogy az Alapítvány nyújtotta lehetőség többről szól, mint a gyermekek felkészítése, támogatása tanulmányaik során: az Életút Program a társadalmi mobilitás reális esélyét kínálja a részt vevő fiataloknak.
Fontosnak tartom múltunk, közelebbi és távolabbi lakóhelyünk történelmének, hagyományainak, szokásainak megismerését. A kulturális programok, események egyaránt fejlesztenek tudást, szellemet és lelket. Lényeges számomra a környezettudatosságra nevelés, a természeti értékek védelme is. Érdeklődési körömnek megfelelően szeretek utazni, olvasni, s minél több időt a szabadban tölteni.
Azt vallom, tudásunk átadásánál is fontosabb, hogy a ránk bízott fiatalok törődést, figyelmet, bizalmat kapjanak tőlünk, mert aki erős lelki támogatással rendelkezik, az bátrabban néz szembe az élet nehézségeivel.

Dátum

2020. 01. 21.

Kategória

Mentor