Portfólióvédés Mohácson

Portfólióvédés Mohácson

„A portfólióvédés második állomása Mohácson volt, ahol a megmérettetésre május 20-án került sor. Tiszteletét tette nálunk Dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató úr, Szalai Zoltán kurátor, Vida Zsuzsa  szolgáltatási referens és Gázsik László, aki támogatottként jelenleg a központi iroda dolgozója. Nagy örömünkre a Mohács 3-as csoport minden tagjának bizalmat szavazott a Bizottság, így mindenki folytathatja az Életút Programot. ” Éles Annamária, mentor Mohács 3-as csoport

„A mai napon a bizottság tagjaként vehettem részt a portfólióvédésen. Két évvel ezelőtt még mi voltunk ugyanebben a helyzetben, és megszeppenve mentünk előadni eddigi munkánk gyümölcsét. Ma azt láttam a csoporton, hogy nagyon jól felkészültek erre a napra, bátran adták elő a portfóliójukat, sok kreatív bemutatót láthattunk és rendkívül kitettek magukért. Ennek érdemeként büszke “Csányisokként” folytathatják tovább mindennapjaikat. Köszönöm, hogy ennek részese lehettem!” Sik Maja Írisz Mohács 2-es csoport

„Hosszú készülődés után, eljött a portfólióvédés napja. Mindenki nagyon izgult, hiszen senki sem akarta elveszíteni tagságát. Már korán reggel beértünk a házba, hogy előkészülhessünk a vendégeink fogadására. A csoportelőadás után, egyenként is bemutattuk mi történt velünk az elmúlt hat év során. A bizottság részéről érkező biztatás, a mosolygós tekintetek és a családias légkör enyhített az izgalmunkon, de igazán akkor könnyebbültünk meg, amikor megtudtuk, hogy mindenki sikeresen teljesített. „ Benczenleitner Erika Mohács 3-as csoport

„Igyekeztem a legjobb formámat hozni, hogy továbbra is a csoport tagja maradhassak, mert tudom, hogy az álmaimat az Alapítvány segítségével tudom megvalósítani. „ Horváth Liliána Mohács 3-as csoport

GALÉRIA