Projektzáró kirándulás a kaposváriaknál

Projektzáró kirándulás a kaposváriaknál

A Kaposvári Közösségi Ház három csoportja projektzáró kiránduláson vett részt a somogyvámosi Krisna völgyben, amely mára a somogyiak számára sokkal többet jelent egy vallási közösségnél.  Régóta terveztük a látogatást az okökultúrájáról híres településen, többek között kíváncsiak voltunk a fenntartható fejlődés működésére, a természettel való együttélés mintapéldájára. Célunk tehát az volt, hogy megtapasztaljuk, azt, ahogyan ember és környezet harmóniában, a természet körforgását kihasználva, a természeti elemek hatékony felhasználásával képes hosszú távon létezni. A látottak és ott tapasztaltak meggyőztek minket arról, hogy érdemes és szükséges a fenntartható fejlődésért tenni, hogy a bolygót – amelyet ugye csak kölcsönkaptuk – élhetően hagyjuk majd hátra utódainknak. A szombati kirándulásról a résztvevők így nyilatkoztak:

„Betekintést nyerhettünk a „krisnások” (a szanszkrit szó jelentése mindenkit vonzó) mindennapjaiba, közösségükbe, és megismerkedhettünk a környezetbarát életstílusukkal. Lassan 30 éve nem használnak bekötött vizet, hanem maguk tisztítják meg a kútból felhúzottat. A szükséges áramot szélmalmokkal, és napelemekkel nyerik. Az utóbbiakból sokat lehetett látni az épületek tetején, a sajátos építészeti stílusú paloták mellett. Szent állatnak tartják a teheneket, nem ölik le őket, mert hitük szerint, ha egy állat természetes halállal hal meg, egy magasabb szintű állatként, majd emberként születnek újra. Ehhez hozzátartozik, hogy vegetáriánusok, nem esznek húst. Véleményem szerint tiszteletre méltó az együttműködésük, a közös imáik, a közös munka természetessége.” Kovács Nagy Sarolta, Kaposvár 4-es csoport

„A Krisna-völgy egy vallási hely Somogyban, ahol feltűnő, hogy a tájat nem zavarják a vezetékek és az oszlopok. A mezőgazdaságban sem használnak gépet, ami ugyan nekünk furcsa és megszokni is nehéz lenne, de ők ezt is simán teljesítik. Dicséretes, hogy mindent, amit lehet, saját maguk termelnek meg, így nem függenek a külvilágtól.” Dausek Nándor, Kaporvár 2-es csoport

„Ánanda várt ránk, vendégkísérőként ő vezetett körbe minket az általuk épített településen. Igazán kedves és mosolygós hölgy, aki mindenben a jót látja. Beszélt arról, hogy 1993-ban 3500 fa telepítésével, a völgybe futó vizek megszelídítésével kezdődött itt minden, az életük. 16 év kellett ahhoz, hogy a természet öntisztítása működni kezdjen. Mindezen együtt dolgozott ez a közösség. Nekem az tetszett a legjobban, amikor a reinkarnációról beszélt és hogy adott élőlények természetes halált halva milyen testet öltenek, illetve amikor arról, hogy az adott festések a fejen mit jelentenek és ki hogyan öltözködik.” Sármány Enikő, Kaposvár 4-es csoport

 

„Tetszik, hogy a teljes önellátásra törekszenek, ami nagy részben sikerül is nekik, hiszen kutakból nyerik az ivóvizüket, pincékben raktároznak ételeket, italokat, szennyvizüket megtisztítja a nád, szarvasmarhák tenyésztéséből van tejük, és sokféle növényt termesztenek a területen. A célállomásunk a templomuk volt, ahol bepillantást nyerhettünk mélyebben a vallásukba. Naponta két, három alkalommal gyűlik össze a hely kb. 150 lakosa, és együtt tartják istentiszteleteiket. Ez után egy kisebb étteremben fogyasztottunk ebédet, ahol hús nélküli ételeket kóstolhattunk meg. Bennem mély tiszteletet vívott ki ez a közösség, ahogyan az önfenntartó életre rendezkedtek be, amilyen tökéletes harmóniában élnek egymással, követendőnek vélem pozitív életszemléletüket, és a természet iránti tiszteletüket” Sárközi Eszter, Kaposvár 2-es csoport

A Krisna-völgyben látottakról képes beszámolónk a galériában található.