Az éltető víz projektnap

Az éltető víz projektnap

“Február 8-án, szombaton délelőtt – a Víz projekt keretében – Kispál Kitti egyetemista tartott nekünk nagyon érdekes előadást. Megtudhattuk, hogy bizonyos termékek – mint például a kenyér – előállításához, vagy a zöldségek és gyümölcsök asztalra kerüléséig mennyi vízre van szükség és milyen óriási fontossága van a víznek. Beszélt még nekünk a napi vízfogyasztásról, annak fontosságáról, és megismerhettük a kiszáradás tüneteit. Ezek után mindenki készített egy rajzot a vízzel kapcsolatosan. A foglalkozás végén kb. 200 darab színes papírhajót hajtogattunk dekorációnak a közelgő Életút Napra, amit már nagy izgalommal várunk, majd elfogyasztottuk a finom ebédet.  Nagyon érdekes dolgokat tanultunk a mai napon is, mindig örömmel veszek részt a foglalkozásokon.” Ignácz Dávid, Jászság 4-es csoport

“A mai napon reggeli után belevágtunk a munkába Csörgő tanárnő vezetésével. Mi, fiúk a „papírmunkát” végeztük, az ásványvíz fogyasztással kapcsolatos már kész kérdőíveket összesítettük, míg a lányok a felméréseket töltették ki a városközpontban a lakosokkal. Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy minden adat fent legyen, nehogy valamit eltévesszünk, mert akkor nem tudunk valós eredményeket mutatni. Két lány az ásványvizek oldott ásványi anyagainak összesítését végezte el, hogy majd grafikont készítsenek belőle a fiúk. Végül beérkeztek a lányok teli élménnyel, sokat meséltek arról, hogyan sikerült kitöltetni ilyen sok kérdőívet. Ebéd után még beszélgettünk a félévi eredményeinkről és a további terveinkről is.” Oláh András, Jászság 3-as csoport

„Kitti interaktív előadása során nagyon tetszett, hogy meg kellett tippelni, hogy körülbelül mennyi víz kell egy adott élelmiszer elkészítéséhez. Utána tartott egy prezentációt a bőrről, majd mindenki készített egy rajzot a vízzel kapcsolatosan. Végül papírhajókat hajtogattunk, és még versenyeztünk is, hogy ki tud többet elkészíteni.” Kovács Zsolt Jászság 4-es csoport

„Nagy örömmel jöttem segíteni a kicsiknek, hiszen nagyon jó eszű gyerekekről van szó. Kispál Kittivel ketten egy előadást tartottunk A víz szerepe az ember életében címmel, melynek összeállításában Fülöpné Paksi Kati néni segített. Rengeteg hasznos és érdekes információt kaptak a diákok. A projekt D csoportja ügyesen szerkesztett kérdéseket tett fel, amiből sokat tanultak. Sikeres délelőtti foglalkozást tudhatunk magunk mögött.” Víg Dávid, Jászság 3-as csoport