Rendhagyó irodalomóra

Rendhagyó irodalomóra

Daniel Nyikos Fulbright ösztöndíjas a szegedi közösségi házban

Október 25-én Daniel Nyikos látogatott el hozzánk, aki egy Fulbright ösztöndíjprogram keretében érkezett Szegedre. Az irodalommal foglalkozó PhD képzésben résztvevő hallgató a szegedi fiatalokkal beszélgetett az irodalomról, a gyerekek olvasási szokásairól és hogy kinek mit jelent az olvasás.

A beszélgetés során sok érdekes dolgot hallhattunk, amik segítenek abban, hogy az irodalomra és a regényekre, versekre ne úgy tekintsünk, mint kötelező dologra, hanem mint építő jellegű szabadidős tevékenységre. Két ismert regényen – Harry Potter, A gyűrűk ura – keresztül néztük meg, hogyan is épül fel egy irodalmi mű, milyen kapcsolatok vannak jelen a szereplők között és hogy egy-egy karaktert, motívumot milyen sok féle képen is lehet értelmezni ízlésünk és gondolatvilágunk szerint. William Blake Tyger című versét is elemeztük egy kicsit, így mi magunk is láthattuk, hogy mennyi mindent rejthet egy vers a szavak sorin kívül.

Beszélgettünk arról is, hogy ki mit tekint hasznos információforrásnak. Az óra végén szabadon kiírhattuk magunkból a gondolatainkat, mit és hogyan éreztük magunkat és észre sem vettük, hogy pár perc alatt megtöltöttük a lapot. Az írás és olvasás valójában nem is olyan veszélyes dolog, mint azt sokan gondolják. Mindezek mellett az angol nyelvtudásunkat is csiszolgathattuk, mivel Daniel az órát angolul tartotta.
Köszönjük Daniel ezt a rendhagyó irodalomórát!
SZ1, SZ2