Sportdélután Nagybajomban

Sportdélután Nagybajomban

A tavasz beköszöntével végre hosszabb időt tölthetett csoportunk a szabadban.

Épp testben, épp lélek tartja a mondás, ezért és a szórakozás kedvéért szerda délután (március 12.) fogtuk a pályázaton elnyert sporteszközöket és elmentünk a közelben levő nagybajomi focipályára. A délutánon velünk tartottak a Compass Önkéntes Egyesület tagjai, a gyerekek nagy örömmel játszottak velük, miközben gyakorolhatták az angol nyelvet is.

Az összes eszköz felhasználásával sor- és váltóversenyben vettek részt, melyen a szoros verseny mellett nagyon jókat nevettek. Majd mindenki szabadon használhatta a labdákat, ütőket, kapukat. A fiúk leginkább fociztak, a lányoknál pedig a röplabda és a tollas volt a favorit. A nap végén folytattuk a pingpong bajnokságot, ahol Horváth Katalin volt a legügyesebb, így ő jutott a nagyok közé a 3. fordulóba.

Szerencsére szép időnk volt, így a gyerekek sokat játszhattak és kellemesen elfáradtak a nap végére.