Staféta

Staféta

Gyermekparlamenti képviselőt választottunk. ( november 4.) A Pécs 2-es csoportot Járay Bianka képviselte éveken keresztül a Gyerekparlamenti tanácskozásokon. Biztosította az információ áramlását, támogatta, erősítette a csoport véleményét. Ezt a nemes feladatot hivatalosan a mai napon átadta a fiatalabb nemzedéknek. Olyan személyt választottunk Balla Melodi személyében, aki lelkesen, a társak támogatásával vállalta a feladatot. Segítője Zsagár Alexandra és Flibert Virág lett.

Bibi továbbra is koordinál, elsősorban az egyetemista csoportok körében.

„A mai napon, lassan fél évtizednyi részvétel után átadtam gyerekparlamenti képviselő-helyemet a fiatalabb korosztálynak. Produktív, és minden szempontból építő jellegű GYP éveket hagytam a hátam mögött, és úgy gondolom, itt az ideje, hogy ezt a felelősségteljes posztot a fiatalabb korosztály is felfedezhesse. Nagyon fontos, hogy már fiatal korban egy ötletelő-döntéshozó csapat tagjai lehessenek a gyerekek, ugyanis ezáltal kitűnően elsajátíthatják a csapatmunkához szükséges képességeket, kiélhetik kreativitásukat és részesei lehetnek az Alapítvány szervező tevékenységének. Kívánom, hogy az új képviselő és helyettesei mindent beleadva vegyék az akadályokat, én pedig, mint Gyermekparlamenti volt képviselő, mentorálom őket útjukon. Végül pedig köszönöm a lehetőséget, hogy egy ilyen változatos, kreatív és tenni akaró csapat tagja lehettem!” Járay Bianka, Pécs 2.