Szegedi Ifjúsági Napok 2016

Szegedi Ifjúsági Napok 2016

Jó volt végre újra találkozni a csoporttársakkal, beszélgetni a nyári élményekről.

A nyár végéhez közeledve a szegedi 1-es csoport minden tagja örült annak, hogy egy nagy fesztivállal zárhatja a nyarat. Már alig vártuk, hogy az Alapítvány Daléneklési versenyének első díját beválthassuk, hogy részt vehessünk a Szegedi Ifjúsági Napokon. Az első napot egy közös étkezéssel kezdtük meg, gyűjtve az energiát az estére. Jó volt végre újra találkozni a csoporttársakkal beszélgetni a nyári élményekről.

 

Ezután pedig belevetettük magunkat a programok, koncertek sűrűjébe. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehetünk ezen a színvonalas fesztiválon.

Sebők Marcell, Szeged1

A szegedi 2-es csoportból heten, a Daléneklési Verseny különdíjazottjaiként vehettünk részt az idei SZIN egy napján. A válsztásunk augusztus 26-ára esett, mert ezen a napon Martin is fellépet a zenekarával a rendezvényen. A napot a Civil faluban kezdtünk, ahol játékos vetélkedőkön keresztül ismerhettük meg a Dél-alföldi civil szervezetek munkáját.

A Civil falut elhagyva a Csongrád megyei ÁNTSZ és a kihelyezett Kormányablak tevékenységeivel ismerkedtünk meg tesztek és kvízek kitöltésével.

A pár órás játék után fényképezőgépekkel felszerelkezve a SZIN Hyde Parkba látogattunk, ahol Martin zenekarának koncertjét hallgatuk meg.

Egy rövid uzsonna után pedig a koncertek sátrait látogattuk, nagyon várva a Quimby esti koncertjét a nagyszinpadon, ami ennek a napnak a fénypontja volt számunkra.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen.

Koza Attila

Szegedi 2-es csoport.