Bonis Bona – Életműdíj

Bonis Bona – Életműdíj

2020. augusztus 24-én Csörgő Terézia tanárnő „Bonis Bona –  A nemzet tehetségeiért” Életműdíjat vehetett át Novák Katalintól – az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárától – amelyhez ezúton is szeretettel gratulálunk! Reméljük, hogy még sok évig segíti fiataljainkat – mindehhez jó egészséget kívánunk!

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusok és más tehetségsegítő szakemberek elismerésére.
A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik, ami híven tükrözi a Csányi Alapítvány jászberényi Közösségi Házában évek óta önkéntesként tevékenykedő Csörgő Terézia tanárnő munkásságát. Szívvel-lélekkel tanítja, neveli a jászsági gyermekeket és szeretteti meg velük a kémia és biológia órákat. Érdekes kísérletekkel, előadásokkal teszi izgalmasabbá, színesebbé a foglalkozásokat, és fáradhatatlan jelenlétével, illetve sok új ötlettel segíti a mentorok és fejlesztők munkáját. Továbbá a biológia, kémia és természetismeret fejlesztő foglalkozások, egyetemre való felkészítések, természettudományi projektek szervezése és levezetése is szívügye tanárnőnek.

A Bonis Bona életműdíj azoknak a tehetséggondozó szakembereknek adható, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek a versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.

Csörgő Terézia nyugdíjas kémia-biológia szakos középiskolai tanárként 2009-től a Csányi Alapítvány Jászsági Közösségi Házának önkéntese. Támogatottaink sikeres egyetemi felvételi eredményei, eredményes középiskolai tanulmányi versenyek köszönhetők a tanárnő magával ragadó személyiségének, szaktudásának, önzetlen és támogató odafordulásának. 2019-ben a Csányi Alapítvány Életút Napján Tanárnő a legnagyobb elismerésünket, az Ágoston Attila-díjat vette át alapítónktól, dr. Csányi Sándortól.