Szülők Akadémiája Pécsett- pályaorientáció

Szülők Akadémiája Pécsett- pályaorientáció

Március 6-án került sor a Szülők Akadémiája programsorozat újabb előadására, melynek témája a pályaorientáció volt. Elsőként a Csányi Alapítvány szolgáltatási referense Vida Zsuzsanna tartott előadást a szakképzési rendszer változásairól. Ezt követően a Budai Egészségközpont két munkatársa Bider Katalin és Malinkó Hajnalka tartott ismertetőt az intézményükről, betekintést adva az egészségügy világába. Az előadásokat követően lehetőség nyílt személyes beszélgetésre, tanácsadásra. A délutáni program mindhárom csoport számára félév értékelő szülői értekezlettel zárult. pécsi mentorok

Így láttuk mi….

“Az előadás nagyon érdekes volt, sok új tudással gazdagodtam. Segítséget kaptam abban is, hogy a jövőben, hogyan készüljek fel egy állásinterjúra. Nagyon örültem annak a lehetőségnek, hogy nyílt nap keretében megtekinthetjük az intézményben folyó munkát. Balogh Szintia, Pécs 3-as csoport

“Szülőként nagyon fontosnak tartom azt, hogy gyermekem megfelelő tájékoztatást kapjon a továbbtanulási lehetőségekről. Ebben az Alapítvány és partnerei nagy segítséget nyújtanak. Köszönjük!” Szabó Zsuzsanna szülő, Pécs 2-es csoport

„Nekem leginkább az tetszett, hogy az egészségügyben megtalálható szakmák tárházáról kaptunk részletes tájékoztatást. Megtudhattuk, hogy egy-egy szakma milyen iskolai végzettségen keresztül sajátítható el. A nyílt napon való részvételre biztosan jelentkezni fogok” Albert Laura, Pécs 1-es csoport