Tanév eleji szülői értekezlet, fejlesztői megbeszélés

Tanév eleji szülői értekezlet, fejlesztői megbeszélés

Szeptember 26. – Nagybajom

A mai napon a nagybajomi Közösségi Házban megtartottuk az idei évet megnyitó szülői értekezletünket, ahol Radoszáv Miklós operatív igazgatónk ismertette az Alapítvány működésében történt változásokat. Beszédét a gyermekek által készített film zárta, egy kötetlen beszélgetést követően pedig a nagybajomi mentorok a saját csoportjaikkal beszélték meg az aktualitásokat.

Szeptember 25. – Jászberény

Szeptember végén megtartottuk az első közös szülői értekezletünket a jászberényi Közösségi Házban a négy csoport bevonásával. Az értekezletet dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató tartotta a több, mint 120 főnek. Az Életút programban résztvevő gyermekek és szüleik megismerhették az Alapítványnál folyó változásokat, hallhattunk az – eddigiekben már jól bevált – projekt munkák előnyéről, illetve a gyermekek javát szolgáló fejlesztésekről. Az igazgató felhívta a figyelmet az együttműködés fontosságára is. Ezt követően a négy csoport mentora külön-külön is megbeszélést tartott a csoportokkal, ahol az októbertől induló foglalkozásokról, pályázatokról és programokról esett szó. A csoportok pozitívan fogadták a változásokat, kifejezték reményüket az együttműködésre, ami elengedhetetlen a program gördülékeny menetéhez.

Szeptember 24. – Pécs

A tanévnyitó közös szülői értekezleten dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató tájékoztatta a szülőket és fejlesztő tanárokat a bevezetésre kerülő új oktatási struktúráról, az Alapítványi elvárásokról. A projektmunkában való ismeretelsajátítás minden korosztály számára élményközpontú, kreatív  foglalkozásokat biztosít. Biztosak vagyunk benne, hogy ebből mindannyian profitálni fogunk. A támogatottak és szüleik örömmel állnak a projektek megvalósításához. A csoportok ezt követően külön-külön is megbeszélést tartottak az előttük feladatokról, programokról, aktualitásokról. A nap során az egyetemista találkozóra is sor került.

Szeptember 23. – Mohács

A három csoportnak közösen kezdődött a tanév eleji szülői értekezlet, amit nálunk is dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató  nyitott meg. Szülők és gyerekek együtt hallgatták végig az elkövetkezendő időszakra vonatkozó változásokat. Lelkesedéssel fogadták az újdonságokat és a már az előző tanévben bevezetett projektfoglalkozások kiszélesítésének lehetőségét. A bevezetés után a csoportok külön termekben folytatták a megbeszélést, megtudták a rájuk vonatkozó aktualitásokat és a tanév menetrendjét.

Szeptember 19. – Szeged

Kaposvár után Szegeden került sor a közös szülői értekezletre, melyet itt is dr Radoszáv Miklós operatív igazgató tartott meg. A közös megbeszélés után a csoportok önálló szülői értekezletére és a fejlesztők megbeszélésére került sor.  A napot az egyetemisták találkozójával zártuk. A szegedi közösségi házban is elkezdődött a tanórák projektszerű szervezése, amelyek megvalósításában a fejlesztőkön kívül az egyetemen tanuló hallgatóinkra is számítunk.

Szeptember 18. – Kaposvár

A megújulás lehetőségéről és szükségességéről volt szó Kaposváron az összevont tanévnyitó értekezleten, amelyet dr. Radoszáv Miklós operatív igazgató tartott meg a Közösségi Házban, fejlesztők, szülők részvételével. Összefoglalásra kerültek az előző időszak tapasztalatai, az együtt gondolkodás szükségessége, szó volt az identitás tudatról, arról, mit jelent ehhez a közösséghez tartozni. Az idén tizenöt éves Alapítványunk a közös gondolatok eredményeként az idei tanévet új szellemiségben, szakmailag, koncepcionálisan is megújulva kezdheti el.