Tanévzáró agytorna

Tanévzáró agytorna

Játékos fejtörésre gyűlt össze a Kaposvári Közösségi Ház 1-es, 2-es és 4-es csoportja május 15-én, szombaton délelőtt. A diákok négy csapatot alkottak, majd Balogh Ádám önkéntes vezetésével a legkülönfélébb gondolkodtató feladatokat oldották meg, ám ezúttal tétje is volt a játéknak. A játékos vetélkedőn ugyanis nyeremény is járt a legjobban teljesítő csapatnak.

„Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz a délelőtt, mert szeretem a logika órákat. Csapatokat alkottunk és úgy kellett a különböző logikai feladványokat megoldani, amelyek nem voltak könnyűek. Mi azonban elég jól vettük az akadályokat, hiszen sikerült megnyerni a versenyt. Ezek után egy másik típusú játékot is kipróbáltunk, ahol körben kellett ülni és mindenki részt vett a feladatban. Eleinte kicsit nehezen lendültünk bele, de aztán annyira megtetszett a társaságnak, hogy már mi kértük, hogy játsszunk még egyet. Nagyon jó volt végre találkozni a csoporttárasaimmal, de az is jó volt, hogy több csoport játszott együtt, mivel vegyesen voltunk, örülök, hogy együtt tölthettük az időt. ” Kada Zsófia, Kaposvár 1-es csoport

Galéria