Tanévzáró grillezés Kaposváron

Tanévzáró grillezés Kaposváron

Csütörtökön déllután Kaposvár 1-es csoportja vette birtokba a közösségi házat, ahol egy grillezéssel egybekötött találkozót tartott a csoport. Volt mit megbeszélni, hiszen a fiatalok nagyobb része az elmúlt hetekben rakta le az érettségi vizsgát és többen szakmai vizsgát is tettek.

„Nagyon jó volt találkozni kicsit a többiekkel és megbeszélni az érettségi tapasztalatait. Nagyon sokat tanultunk és készültünk az elmúlt időszakban így ránk fért már egy kis kikapcsolódás és beszélgetés. Az érettségivel kapcsolatos élményeimet azokkal is megosztottam, akik a csoportból még a megmérettetés előtt állnak. Örülök, hogy a tanévet ilyen jó hangulatban zártuk, és annak is, hogy mindenkinek sikerült az érettségije.” Kada Zsófia K1

„Én szakmai vizsgát tettem idén, szakács lettem, ennek örömére magamra vállaltam a grillezés feladatát. Miután kemény munka árán, de összeszereltük a grillezőt,   grillsajtot és grillkolbászt sütöttem a faszénen, úgy láttam, hogy nagyon ízlett a többieknek is. Jól éreztem magam a találkozón, nagyon sokat beszélgettünk a gyönyörű új közösségi házunk udvarán.” Begovácz Ivett