Tábor Tatán

Tábor Tatán

Egy matematikai levelezőverseny jutalmaként vehettem részt, Pósa Lajos magyar Széchenyi és Príma-díjas matematikus, matematika- és egyetemi tanár meghívására, egy matematika táborban, Tatán. Május 5-én indultunk, és 9-én jöttünk haza. Az út hosszú volt, de megérte. Az első napon még nem volt matematika óra, így lehetőségem nyílt megismerni a többi, táborban résztvevőt. A második napot négy matekórával kezdtük, ahol sok érdekes és gondolkodtató feladatot kaptunk. A délután során a játéké volt a főszerep, és ez a menetrend a tábor többi napjára is igaz volt. Volt számháború minden formában, barkochbáztunk is, de a szereplők mi voltunk, és egymást kérdezgetve kellett megoldani egy rejtélyes képzeletbeli gyilkosságot. Unatkozni nem volt időnk. Köszönöm Medve bácsinak a kiváló lehetőséget és a Csányi Alapítványnak a támogatást! Pozsonyi Márk Ciprián, Nagybajom 1-es csoport