Thorma János kiállításon jártunk

Thorma János kiállításon jártunk

A jászsági művészeti csoporttal a Szikra Galéria időszaki kiállításán jártunk pénteken, október 9-én, amit Thorma János festőművész születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek. A magyar művészetben új korszakot nyitó Nagybányai Művésztelep egyik alapítója, 1871 és 1884 között Jászberényben töltötte gyermekkorát és a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1884-től lakott Nagybányán. Később Thorma János a művésztelep egyik jeles mestere lett, számos jeles tanítványa volt. Sokoldalú témaválasztása, a festészeti műfajokban való otthonossága szép munkákat hozott ki keze alól, életképeket, portrékat, aktképeket, csendéleteket tájképeket, figurális tájképeket.

Kis csoportunkat a Szikra Galéria tulajdonosa, Szikra István vezette körbe a kiállításon, aki a jászberényi művészeti élet aktív szervezője, Jászberény díszpolgára, 2014-ben Jászberény város mecénása díját is megkapta. Eredetileg villamosmérnök vállalkozó, műszaki területen is sok díj tulajdonosa. Feleségével együtt a képzőművészet rajongói, a jászsági vonatkozású műtárgyak legfőbb gyűjtői.

„A Thorma János kiállításon sokunk nagy kedvence a Kislány kék fehér ruhában című kép volt, amelyen egy hozzánk hasonló korú lány macskáját dédelgeti és amely annyira élethű, hogy szinte oda tudtuk magunkat képzelni  a szobába.” Murzsa Amira, Jászság 4-es csoport

„ Nekem A piros ruhás nő című kép tetszett a legjobban, mert olyan volt mintha egy fényképet látnék, nyáron a folyóparton ücsörögve. Jó, hogy megnézhettük ezeket a csodálatos képeket, melyek keretei is fantasztikusak. Sok érdekesség hangzott el a festő életéről, munkásságáról, festészeti technikáiról, stílusairól. Az olajjal való festést én is ki szeretném egyszer próbálni!” Kiss Noémi, Jászság 3-as csoport

„Köszönjük Szikra úrnak, hogy körbevezetett az egész gyűjteményén, és a rengeteg információt is, melyből sokat tanulhattunk. Köszönjük Fülöpné Paksi Katalin önkéntesünknek, hogy megszervezte ezt a találkozót nekünk! Sok ilyen szép kiállításra szeretnénk még ide eljönni ezután!” Tamasi Tilda Jászság 3-as csoport

A többi kép a Galériában látható!