Tisza projekt – Halak anatómiája, ásványok

Tisza projekt – Halak anatómiája, ásványok

A múlt hétvégén (november 28.) a Tisza projekt keretein belül tartottuk meg Természetbúvár foglalkozásunkat, melynek a témája a halak anatómiája volt. A halak küllemét és belső szervrendszerét bemutató foglalkozás után Szabi bátyja Turuczki Balázs mesterképzésen résztvevő geográfus hallgató tartott számunkra ásványtani és kőzettörténeti foglalkozást.

„Ezen a hétvégén a Tisza néhány halfajával, azok testfelépítésével, kültakarójukkal, fontos érzékszerveikkel és belső szerveikkel, működésükkel ismerkedtünk meg először. A foglalkozáson két ezüst kárászt fel is boncoltuk a tudomány érdekében. Megnézhettük közelebbről a halak veséjét, szívét, kopoltyúját és szemét.

Mivel mindkettő ikrás volt így az ikrákat is láthattuk, majd mikroszkóppal meg is vizsgáltuk a sejteket. Fontos megemlíteni a garatfogat is, amellyel néhány halfaj (elsősorban a pontyfélék) megrágják a táplálékot.

Ebéd után Szabi bátyjától a kőzetekről, ásványokról érdekességeket tudhattunk meg. Beszélgettünk arról, hogy mi minden befolyásolhatja egy kőzet/ásvány kialakulását.

A foglalkozás végén körbeadtak egy furcsa kövületet, amit nekünk kellet kitalálni, hogy micsoda. Mint később kiderült ez egy őslény megkövült széklete volt.” Berta Dávid, Szeged 2-es csoport

Ezúton szeretnénk megköszönni a Szegedfish Kft-nek a bemutatóállatok biztosításában nyújtott segítségét!