Tisza Projekt – Lehalásztuk a kistavunkat

Tisza Projekt – Lehalásztuk a kistavunkat

A szegedi Közösségi Ház életében már hagyománynak számít a kerti tavunk őszi lehalászata, melyre idén november 14-én került sor.

A kistavunk alacsony vízmélysége miatt minden évben a halainkat a Közösségi Ház akváriumaiban teleltetjük át. A tavaszi kiengedésnél minden évben lemérjük a halak súlyát, hosszát, amire az idei év karantén időszakában nem volt módunk. Az idei évi lehalászatunk azonban meglepetést is hozott, Turuczki Szabolcs agrármérnök egyetemi hallgatónk a jövő évtől állami kutatói ösztöndíjban részesül halkutatási projektjével. A kutatásokba a szegedi Közösségi Ház természetbúvár csoportját is bevontunk, az idei évben az előző évekhez hasonlóan természetes táplálékláncok kiépítésén dolgoztunk a kistavunkon kiépített rendszereken, majd különböző halfajok növekedési ütemét figyeltük meg.

A kísérletünkben bevont halfajokat a nyár folyamán halkereskedőktől szereztük be. Jelenleg az aranyhalainkon kívül tógazdasági pontyok és fekete sügérek megfigyelését végezzük. A téli időszakban ezeknek a halaknak a növekedését és a zárt rendszerben tartott viselkedését elemezzük majd megfelelő táplálás mellett. Halainkat tavasszal helyezzük majd ki a tavunkba, amikor ismét méréseket végzünk rajtuk.

 

A lehalászat után a Tisza projekt keretében a halak téli hibernálódásáról és a legfontosabb halfajainkról beszéltünk, ami az angol óráinkon is beépült már témaként a projektünk menetébe.

További fotóink a galériában: