Történelmi és honismereti tábor Délvidéken
Zárógondolatok egy remekül sikerült táborról:
A kimerítő hétköznapok, érettségi-, és vizsgaidőszakok után már mindenkinek igazán szüksége volt egy kicsi kikapcsolódásban egy olyan légkörben, amiben felszabadultan érzi magát. A buszra mindenki megfáradtan szállt fel, de nem láttam olyan arcot hazainduláskor, aki ne mosolygott volna, hogy végre együtt tölthettünk egy hetet.
A tábort Eszéken kezdtük meg egy csodás helyen a Dráva parton, ami tökéletes helyszínt biztosított az esti sétáknak, mély beszélgetéseknek, új helyek felfedezésének és a délszláv háború, illetve a délvidéki magyarság történetének megismerésének.
A rengeteg séta közepette megtekintettük a varázslatos élőhelyű Kopácsi rétet, ahol új ismereteket szerezve hajókáztunk a röpködő madarak gyűrűjében.
A vukovári háború bár borzalmakkal töltött el minket, a katonák és foglyok történetei nagyon döbbentőek voltak; a víztorony megmászása után pedig gyönyörű kilátás nyílt az anno háborús térre és a Dunára is.
A horvát-szerb határt átlépve elérkeztünk Újvidékre, aminek fő terén-, és utcáján végigsétálva eljutottunk az újvidéki erődhöz. Itt kellemes időt töltöttünk el, miközben megosztottuk egymással az elmúlt néhány nap élményeit. Újvidék izgalmas művészeti központ, szívesen maradtunk volna néhány napot, hogy felfedezhessük a galériák gyöngyszemeit, az idegenvezetőnktől a pezsgő irodalmi élet is felkeltette sokunk érdeklődését.
A leghosszabb napunk kétségkívül tartalmasnak bizonyult, mivel a nándorfehérvári vár és környékének meglátogatása már magában is egy roppant érdekes programnak bizonyult, mivel helyi idegenvezetőnk nagyon sok érdekes történetet, legendát osztott meg velünk a várlátogatás alatt. Az erődítmény falairól láthattuk a zimonyi templom tornyát is a messzeségben, amit ezután meg is látogattunk. A parton a Hunyadi-emlékszobrot tekintettük meg és a templomhoz felfezető úton eddig általunk nem ismert történeteket hallhattunk a Hunyadiakról. A Belgrádba hazavezető úton egy városnézést is megejtettünk, hogy Szerbia fővárosának emlékhelyeit, parlamentjét, jelentős épületeit és történelmi múltját láthassuk és megismerhessük.
Az utolsó napunk úticélja egy igazán varázslatos, szinte mesebeli vár volt a román-szerb határon, a Duna közvetlen partján. Ez nem más volt, mint a magyar történelem könyvekből ismert Galambóc vára, ahol a mi népünk neve is nem egyszer hangzott el. Töretlen kedvvel másztuk meg az erőd összes tornyát és falát, ahonnan elképesztő látvány nyúlt a Duna széles medrére, a román hegyvonulatokra és a falak világosra meszelt falaira, ahonnan jókedvvel csillant meg a meleg nyári Nap összes sugara.
Nehéz szavakba öntenem, pontosan körülírnom azoknak az estéknek a hangulatát, amelyeket együtt töltöttünk el. Mert hogyan lehet leírni egy-egy ölelést, az összekacsintásokat, a harsogó nevetéseket, az együttlétünk tökéletességét? Természetesen mindenkinek megvannak a kedvenc, közeli baráti kiscsoportjai, „bandázni” pedig külön-külön is volt módunk. Éjszakába nyúló beszélgetések, természetesen a társasjátékok is előkerültek, és harsogó zenehallgatás a buszon is sokunk kedvence marad. Nagyon hálásak voltunk a minőségi szabadidőért, amelyet biztosítottak nekünk a mentoraink, illetve a jól megtervezett program.
Az utolsó este folyamán mindenkiben tudatosult a tény, hogy az érettségi miatt a csoportok szétszélednek; és bár még látni fogjuk egymást, határozottan kiszakadunk egymás életéből, pedig igazából együtt nőttünk fel. A búcsúesten megtöltöttük a hagyománnyá vált örömbödönt csupa személyes, felejthetetlen emlékkel, ami velünk marad akkor is, amikor mindenki az ország megszámlálhatatlan pontjára téved szeptembertől. Visszük magunkkal az egymásnak írt „örömszavakat”
Köszönjük a mentoroknak, akik vigyáztak ránk, az idegenvezetőnknek, akitől megannyi történetet hallhattunk a délszláv népekről és köszönjük az elmúlt nyolc évet, hogy ilyen barátságokat köthettünk!
Pretz Jázmin, Kaposvár 2
Képekért látogasson el Galériánkba.