Történelmi és honismereti tábor Egerben

Történelmi és honismereti tábor Egerben

Ebben az évben Egerben töltött egy hetet a Pécs 1-es, Kaposvár 2-es és a Jászság 2-es csoport történelmi és honismereti tábor keretein belül. Ez idő alatt lehetőségünk nyílt megismerni a várost a kis-mentorok által összeállított kvíz segítségével, ellátogatni a régió néhány ismertebb látványosságához, megcsodálni országunk természeti szépségeit, és emellett kultúrprogramokon is részt vehettünk. Kihagyhatatlan volt az Egri vár látványa, ahol egy kicsit jobban megismerkedtünk történelmünkkel, a Szemfényvesztők kiállításán pedig átélhettük vak társaink helyzetét. Magasból kémlelhettük a város látképét a csillagvizsgálóból, és a “gombafejűek”, a The Beatles zenekar kiállítását is megtekinthettük. A várost elhagyva gyönyörű vízeséseket és tavakat nézhettünk meg Szilvásváradon, Sástón és Lillafüreden, ahol csónakázás, barlangnézés, illetve libegőzés egészítette ki az aznapi programjainkat. Noszvajon a barlanglakásokról meséltek nekünk, többek között azoknak kialakításáról, érdekességeiről, Recsken pedig a hírhedt munkatábor emlékhelyét látogattuk meg. Természetesen a tudásbővítés mellett a kikapcsolódásra is volt elegendő időnk és lehetőségünk. Együtt tekintettük meg a Szép nyári nap című musicalt, mely Neoton Família számokkal dolgozta fel egy nyári építő tábor eseményeit. Utolsó nap az Eger alatt húzódó pincerendszerben kialakított, „Város a város alatt” kiállítást látogattuk meg, amely egy föld alatti időutazást volt számunkra, majd egy barátságos lézerharcot vívtunk egymással. A hétzáró búcsúesten emlékeket elevenítettünk fel első közös, 2016-os sarlóspusztai táborunkból, és újakat gyűjtöttünk össze, amikre pár év múlva ismét vidáman emlékszünk majd vissza.

 

A táborban készült képek a Galériában megtekinthetők!