Tudomány határok nélkül- Idegennyelvi alprojekt

Tudomány határok nélkül- Idegennyelvi alprojekt

Új tanév, új projekt. A 2022/23-as tanév projektjének fókuszában a Tudományok határok nélküli felfedezése áll. Az idegennyelvi alprojekt 3 nyelvi szinten valósul meg angol nyelvből és 2 nyelvi szinten valósul meg német nyelvből is. Vannak olyan középiskolásaink is, akik már rendelkeznek C1 komplex angol nyelvvizsgával, számukra a második idegennyelvként választott spanyol nyelv oktatása folyik a Pécsi közösségi Házban.

Angol A1-A2 szint: „A csapatépítő élménybeszámolók után, a csoport erősen szórt tudásszintjének megfelelő, ismétlődő-összefoglaló feladatlapok alapján három mikro csoportot alakítottunk ki, amelyek a tanév során majd egymást segítve, differenciált tananyagok segítségével tudnak haladni. A „Tudomány határok nélkül” projekt tematikájának megfelelően, a környező világ témaköréből az állatok és növények kategóriát választottuk év eleji ismétlésnek, mivel ehhez a témához mindenkinek van már valamilyen szintű ismerete. A szervezett oktatásba való „visszarázódást” elősegítendő, az első néhány órán elsősorban készségfejlesztő gyakorlatokat csináltunk: olvasott és hallott szövegértést, szókincsfejlesztő játékokat és kommunikatív feladatokat. A tanév elsődleges célja a csoport rendkívül heterogén felkészültségi szintjének a lehetőségekhez képest közelebb hozása, tudásuk egységesítése közösen tanult nyelvi egységek és egy újonnan bevezetett kurzuskönyv használásával. Az Alapítványon belüli projekt pedig megfelelő keretet ad majd a szókincs és a témakörök megválasztásához.” Andókné Pörnecz Gabriella, nyelvi fejlesztő

Angol B2+ szint: „A Pécsi Közösségi Ház diákjai számára az angol nyelvi fejlesztés havonta egy hétvégén, tömbösített blokkokban zajlik. Ennek keretén belül az alacsonyabb szinteken lévők (A2-B1) most egy csoportba kerültek a B2 vizsgára készülőkkel. Ez remélhetőleg ösztönözni fogja őket arra, hogy nagyobb erőbevetéssel, sokkal több időráfordítással merüljenek bele a nyelvtanulásba, hisz láthatják a társaik példáin keresztül, milyen csodás az, amikor valaki erőfeszítés nélkül meg tud szólalni bármilyen éles helyzetben. A társaik példamutatásával és segítő hozzáállásával pedig leküzdhetik a gátlásaik egy részét is. “Nincs tanulás hibák nélkül. Megszólalni jó!” Ezeket a mondatokat választottam az év mottóinak. Ehhez rengeteg türelem, és otthoni háttérmunka is szükséges. Ám, a nyári külföldi táborozások alkalmával ráébredhettek a diákok arra, mennyire klassz dolog, ha valaki egy másik nemzetbélivel tud beszélgetést kezdeményezni és folytatni. A nyelvvizsgára való készülés sokrétű feladatai is előkészítik ezt, hogy a következő megmérettetésnél tényleg könnyedén menjenek a dolgok. Ezen dolgozunk majd az év folyamán.” Pálffy Éva, nyelvi fejlesztő

Angol C1 szint:” 2022 október harmadik hétvégéjén elstartolt a nyelvi projekt a Csányi Alapítvány Pécsi Közösségi Házában. A felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő csoportban nagy gőzerővel láttunk neki a munkának  a most 11. osztályos diákokkal, hogy még ebben a tanévben sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A hétvégén a feldolgozott és megvitatott témát érintették a gyerekvállalást, lakhatáshoz való jogot és a lakókörnyezetet. Pap Tamás, nyelvi fejlesztő

Német B1+ szint: „Október 21-én elstartolt a 2022/2023-as „Tudomány határok nélkül” című projekt a Pécsi Közösségi Házban. A német B1-es vizsgára felkészítő csoportban a felfedezőkkel, tudósokkal és az életünkre leginkább hatást gyakorló felfedezésekről tanultunk német nyelven. Természetesen a top 3-ban mindenkinél szerepelt valamilyen technikai fejlesztés, melyhez elengedhetetlen az internet és az elektromos áram használata. Internetes kutatómunka során utána jártunk, hogy ki és mikor találta fel, milyen körülmények vezettek a találmányhoz. A tudományos háttér után a személyes érintettségüket vizsgáltuk, hogy az élet melyik területén használjuk, van a hasznunkra a találmány. Ebből prezentációt készítettek a tanulók, melyet szóban elő is adtak. A témakört Olvasott szövegértési és hallott szövegértési feladatokkal egészítettük ki a hétvége során. A május óta kicsit megkopott nyelvtudást leporoltuk, ami a szókincset és a múlt idő használatát illeti. A megtanult módszerek, úgymint a mondatok bekezdéssé kovácsolása, valamint a szöveg kohéziójának létrehozása az elmúlt évek alapos munkáját mutatják. Remélem, hogy ezt a tanévben szerzendő sikeres nyelvvizsgák is tanúsítják majd.” Czimondor Csilla, nyelvi fejlesztő

Német B2+:” 2022. október harmadik hétvégéjén elindult a Csány Alapítvány Pécsi Közösségi Házában a Tudomány Határok nélkül nyelvi alprojektje. A hétvége folyamán a német B2-es csoport a technika és tudomány világának jelenre gyakorolt hatásaival, valamint a folyamatosan megjelenő újítások előnyeivel és hátrányaival foglalkozott. A két tartalmas nap folyamán mindenki nagy lelkesedéssel dolgozott a különböző feladatok megoldásain, melyek nem csak a szóbeli megnyilvánulási készséget, hanem a komplex problémamegoldó készség fejlesztését is szolgálták. A tanév során fontos célkitűzés minden a csoportban tanuló számára az év végi sikeres középfokú nyelvvizsga megszerzése. Munkájukat látván ezt a célt minden bizonnyal elérik.” Jobbágy Kata, nyelvi fejlesztő

A projektnap fotói a Galériában megtekinthetőek.