Várva várt vakáció!

Várva várt vakáció!

„Végre ez a nap is eljött! Andi néni tervezett egy csodás napot nekünk a karantén utáni első találkozásra. Ez a nap is úgy indult, mint a többi (amikor még foglalkozásokra jártunk). Andi nénivel beutaztunk Jászberénybe, és a többiekkel a Közösségi Ház udvarán találkoztunk. Mivel ott éppen felújítás zajlik, így a kinti padokon megbeszéltük a tanév végi eredményeket, megreggeliztünk és kitöltöttük az elégedettségi kérdőíveket. Ezt követően elsétáltunk a Margit szigetre, ahol két Street Workout pálya is van, így egész délelőtt remekül szórakoztunk. Játék után elsétáltunk az Aranykanál étterembe, ahol egy igazi amerikai ételt ettünk és persze a nasi sem maradt el. Az egyik csoporttársunknak, Reginának születésnapja volt és a nővére készített nekünk kókuszgolyót. Ezután sétáltunk a városban és a nap végén még fagyiztunk is.  Köszönjük Andi néninek ezt a felejthetetlen napot!” Domján Letícia, Jászság 4-es csoport

„Végülis semmi különös nem történt, csak annyira jó volt együtt, hogy tapintható volt a szeretet.” Károlyfi Anna Dorka, Jászság 4-es csoport