Véradáson jártunk

Véradáson jártunk

A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, csak véradással pótolható. A hazai egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyságrendileg 390 000 véradással biztosítható, így a folyamatos, biztonságos ellátáshoz – munkanapokra lebontva – napi 1600-1800 véradóra van szükség..

„A budapesti egyetemisták közül néhányan úgy döntöttünk, hogy kiválasztunk egy olyan délutánt, ami mindenkinek megfelel, és együtt elmegyünk a Vérellátó Szolgálat Karolina úti központjába vért adni. A kiválasztott nap október 27. lett, a találkozót délután 5 órára beszéltük meg. Napközben többször rákérdeztünk egymásnál, hogy „Ugye iszol elég vizet?”, hiszen a véradás előtt szükséges a bőséges vízfogyasztás. A véradás során az első lépés a regisztráció volt, mely nagyon gördülékenyen zajlott. Ezt követően kitöltöttük az egészségi állapotunkra vonatkozó kérdőívet, majd az orvosi szobában ellenőrizték a hemoglobin szintünket és megmérték a vérnyomásunkat, melyek értékei alapján közülünk mindenkit alkalmasnak találtak a véradásra. 1 óra alatt mind a heten végeztünk, és elégedetten indultunk haza, hiszen egy véradással akár 3 életet is megmenthetünk.” Kiss Kinga, Jászság 2-es csoport, Szent István Egyetem, kereskedelem és marketing szakos hallgató

Résztvevők:

Gaál Dorottya, Pécs 2-es csoport, Budapesti Corvinus Egyetem, gazdaságtan mesterszakos hallgató

Deák Sára, Kaposvár 3-as csoport, Semmelweis Egyetem, gyógytornász szakos hallgató

Kiss Kinga, Jászság 2-es csoport, Szent István Egyetem, kereskedelem és marketing szakos hallgató

Giber Tibor, Nagybajom 2-es csoport, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, rendészeti szakos hallgató

Galambos Krisztián, Nagybajom 2-es csoport, Szent István Egyetem, tájrendező és kertépítő mérnöki szakos hallgató

Balla Ábel, Kaposvár 3-as csoport, Budapesti Műszaki Egyetem, energetikai mérnöki szakos hallgató

Szappanos Ádám, Jászság 3-as csoport, McDaniel College, üzleti adminisztráció és közgazdaságtan szakos hallgató

Adj vért Te is, és ments meg három életet!