Videoton Fc-Bate Boriszov

Videoton Fc-Bate Boriszov

Lehetőséget kaptak a gyerekek, hogy élőben is megtekinthessenek egy Európa Liga csoportmeccset. Szeptember 20-án Szegedről és Nagybajomból nagy reményekkel érkezett a „küldöttség” késő délután a fővárosba. Főként középiskolások és egyetemisták jöttek kiszurkolni a győzelmet. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni a leírhatatlan hangulatot, amely fogadta a csoportot a Groupama Arénában. A gyors helykeresést követően el is kezdődött a mérkőzés. Kissé kapkodó és feszült volt a játék. A Vidi birtokolta többet a labdát, de igazán veszélyes helyzetet sajnos nem tudtak kiharcolni. A vendégek a kontrákra építettek, ami be is jött nekik az első félidő derekán, amelyet a második félidőben még megdupláztak. Szurkolással igyekeztek a gyerekek ellensúlyozni a Bate Boriszov előnyét. Az eredmény ellenére is nagyon jó hangulat és atmoszféra uralkodott a stadionban. Ha legközelebb is lehetőség lesz rá, örömmel jönnek a gyerekek buzdítani, mert az élmény felbecsülhetetlen…