Wellmann 2021 konferencián prezentáltam

Wellmann 2021 konferencián prezentáltam

„Az idei évre elnyert ÚNKP (Új Nemzeti Kiválóság program) keretein belül a folyamatos készülődések és kísérletek mellett, konferencia részvételek is helyet kapnak.

Ilyen volt, a most megrendezett online, angol nyelvű nemzetközi mezőgazdasági Wellmann konferencia is 2021. 05.13-án .

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Mérnöki Karának vezetésével, több hazai és külföldi agrár szakos hallgató, illetve oktató bemutathatta, milyen tudományos kutatásokat végzett az elmúlt években.

Mentorom segítségével bemutattuk egy rövid angol nyelvű előadásban (short section) az eddigi megfigyeléseinknek egy jelentős részét. A témám a „Halnevelés ízeltlábú alapú élő táplálékkal” volt.

Az előadást az ÚNKP pályázat előtti Természetbúvár Klub kísérleteinek és a tavalyi előtti OTDK első helyezésem eredményeiből állítottuk össze.

Jelenlegi, egyéves kutatási programunkban tógazdasági ponty ízeltlábú alapú élő táplálása és fejlődési idődinamizmusa a téma. Az eddigi eredményeink tudományos cikk formájában is megjelent, melynek ABSTRACT-ját csatoltuk híradásunkhoz.” Turuczki Szabolcs Márk, Szeged 2-es csoport, Szegedi Tudományegyetem, mezőgazdasági mérnök szakos hallgató

 

ABSTARCT: