2. össz-művészeti alkotó tábor- Madárprojekt

2. össz-művészeti alkotó tábor- Madárprojekt

A mai nap (július 30.) kezdetét vette a 2. össz-művészeti alkotó tábor, melynek az idei évben Sarlóspuszta adott otthont. A tábort Bálint- Orsós Andrea mentor nyitotta meg, majd ezt követően Papp Zoltán drámatanár csapatépítő foglalkozást tartott. Inspiráló környezetben, 9 szekcióban kezdte meg az alkotómunkát 104 gyermek. Tehetséges mentorok, fejlesztő tanárok, csányis diákok és önkéntesek vállalták egy-egy szekció vezetését.

Kreatív írás- témavezető: dr. Radoszáv Miklós

Természetfotó- témavezető: Mikics Péter

Akvarell, akrill festészet- témavezetők: Guricza Dóra, Piszker Alexandra

Művészi fotó- témavezető: Szövényi Barnabás

Grafika- témavezető: Szabó Roland

Guzsalyas- témavezető: Nagy Edina

Színjátszó- témavezető: Papp Zoltán

Nemez- témavezető: Nagy Ildikó

Kamarazenekar- témavezető: Nyíry Laura, Kalafszky Adriána

A honlapon a Madárprojekt megvalósításáról folyamatosan tudósítunk. Az életképek megörökítésében Koszta Gergő mentor működik közre.

1. nap:

Csapatépítés: A táborba érkezést követően az árnyas fák lombjai alatt néhány közös játékkal hangolódtunk az egy hetes együttlétre. Szoborállítási feladat, kézszorítós sorverseny, névkör és arcokról felismert hangulat azonosítása után egy cetlin mindenki megörökítette, hogy mit vár a legjobban ettől a tábortól. A cédulákból egy madarat kezdtünk formázni, amit a sok kívánság miatt inkább egy fészekké alakítottunk.

Kreatív írás szekció: Az érkezés után szinte rögtön fejest ugrottunk a feladatba. A történet kezdete adott volt – ám onnan minden változik. A biztos pont a verébmotívum, ami végigkíséri a tábori alkotófolyamatot. Versek, novellák, anekdoták, haikuk: mindegy, csak szárnya legyen.
Szabadon dolgozhatunk, mert az íráshoz szabadság kell. A szavak jönnek és mennek, és reméljük, hogy a végére összefonódik mindenki mindenkivel. Érdekes több személyként összerakni egy művet, mert olyan, mintha egyként gondolkodnánk. Kíváncsian várjuk, hogyan végződik a kísérletünk.

Természetfotó szekció: A tábori ismertető után egy rövid megbeszélést tartottunk a heti fotózásokkal kapcsolatban, majd elindultunk megépíteni a fotós leshelyünket.  A sarlóspusztai Kistó partján felállítottuk a les-  sátrunkat, a madarak számára pedig egy mesterséges itatót és beszálló ágakat helyeztünk el. A szobák elfoglalása után egy közeli puszta élővilágát „kaptunk lencsevégre”. Nagy lelkesedéssel várjuk a hajnalt, mert ekkor derül ki, hányféle madárfaj  látogatja meg a kialakított leshelyünket.

Festészet szekció:  A festészeti szekcióban megmutattuk a gyerekeknek az akvarellceruza használatát. Fő témánk a madár. A gyerekek nagyon érdekesnek, pihentetőnek és élvezetesnek találták a mai feladatot, és nagyon várják a holnapi napot.

Nemez szekció: Ebéd után a nemezelő műhelyben is elkezdődött a munka. Madarak adták az ihletet az alkotóknak itt is. Először vázlatot készítettünk, majd fordított folyamattal kezdtük kirakni színes gyapjúból a képeket. Az alkotás holnap folytatódik, a neheze, a gyúrás még hátra van. Este a többi műhelyből érkező érdeklődök is kipróbálhatták a nemezelést, karkötőt készíthettek.

Grafika szekció: Bepakoltuk a számítógépeket a leendő terembe. Beszélgettünk az előttünk álló feladatokról. Lelkiekben felkészültünk a szabadkézi rajzok digitalizálására, ötleteink vektorossá alakítására.

Művészi fotó szekció: A téma ismertetése után megbeszéltük, hogy a madarat milyen művészi eszközökkel örökíthetjük meg.  Az első feladatként a madárperspektívát próbáltuk megragadni a fotográfia eszközeivel. A kreatív fotózáson áttekintettük az elkészült műveket és kiemeltük a legjobbakat. Mindegyik munkát próbáltuk tovább fejleszteni, értékesebbé alakítani.

Guzsaly szekció: Szövés és fonás kreatívan, különböző technikákkal, sokféle anyaggal – így alkotunk! Első nap belaktuk a műhelyünket, szortíroztuk az anyagokat, előkészítettük az eszközöket. Megtanultuk a csomózások, bütykölések alapfogásait.

Színjátszás szekció: Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a közös munkába a gyerekekkel. Célul tűztük ki, hogy a tábor végére drámás eszközökkel feldolgozzuk Lúdas Matyi történetét – ahogy mi gondoljuk. Nagy fába vágtuk a fejszénket, hiszen elhatároztuk, hogy új epizódokkal bővítjük ki Matyi furfangos kalandjait, majd a kész jeleneteket a többi műhely bevonásával, valamint szálláshelyünk lehetőségeinek kihasználásával filmre visszük. A mai napon már el is készültek az első felvételek kiváló önkéntes operatőrünk segítségével.

Kamarazenekar szekció: Az első foglalkozáson bemutatkoztunk, összeismerkedtünk, majd a gyerekeket egyenként meghallgattuk, hogy felmérhessük hangszeres tudásukat. Nagy örömünkre szolgált, hogy mindegyik szekciótag szépen kezeli a hangszerét. Miután mindenki bemutatkozott,  három hangszeres csoportot alakítottunk. A csoportokban erre az alkalomra komponált kamaradarabot tekintettük át a játékosokkal. Ezután összpróbát tartottunk, amit mindnyájan nagyon élveztünk.

2. nap:

Kreatív írás szekció: A mai napon befejezhettük a tegnap elkezdett műveket, hogy aztán rotációban fogadjunk egy új irományt, amit mi egészítünk ki. Magasra tettük a lécet, s ennél már csak magasabban van a vége. A madármotívum a végtelenségig kihasználható, csűrhető-csavarható és csak rajtunk múlik, mit látunk bele.

Természetfotó szekció: A mai napon a természetfotó szekcióban résztvevők délelőtt a közeli borókásba látogattak el makrófotókat készíteni, majd délután a környék madárvilágát és Natura 2000 területeit fedezték fel egy autós kirándulás keretein belül.

Festészet szekció: A mai nap teli volt munkával, és kihívásokkal. A gyerekek ma is aktívak, és produktívak voltak a hőség ellenére is. Az első nap kép alapján készítettünk vázlatokat, akvarell ceruzával, ma azonban már a gyerekek megkezdhették a festést, kísérletezhettek a színekkel, a formákkal. Úgy látjuk, hogy nagyon élvezik a különböző tollazatú madarak ábrázolását, amiben rengeteg festői lehetőség rejlik. Kezdetben A4-es, ma már azonban A3-as méretben is kipróbálhattak magukat a gyerekek. Biztosak vagyunk benne, hogy gyönyörű munkák fognak születni péntekig, hiszen már most nagyon belejött a csoport.

Nemez szekció: A nemez kép minta felrakása után a rétegek következtek, ebéd után pedig a gyúrás. Hosszú és nehéz folyamat eredményeként, de lassan összeállnak a képek. Mindenki hatalmas türelemmel dolgozik a végeredmény eléréséért, így estébe nyúlóan még szabadidejükben is örömmel folytatták a munkát.

Grafika szekció: A mai nap folyamán befejeztük a madár rajzolását. Gondolkodtunk azon, mire is használhatnánk a grafikákat. Arra jutottunk, hogy egy fiktív madárhatározó lapjait tervezzük meg. Mindenki alázatosan és kitartóan dolgozott egész nap.

Művészi fotó szekció: A mai napon, a madár témát egy új próbáltuk megközelíteni. Fel akarták fedezni a madarat a természetben, épített környezetben és megkeresni mindenben a madár motívumot.  A másik feladatunk egy kivágott madársablonon keresztül vagy annak segítségével együtt látni a világot.

Guzsaly szekció: Madarat formáztunk fonalból, karkötőt készítettünk változatos színekben változatos technikákkal különböző eszközökkel. A zsinórfonás számtalan mintáit is kipróbáltuk. A szövéshez természetes alapanyagot gyűjtöttünk a határban és megtanultunk fonalbabát készíteni. Szinte egész nap dolgoztunk, repült az idő, így még este is a karkötőkészítés bűvöletében éltünk.

Színjátszás szekció: Hatalmas munkát végeztek ma a drámások is. Kisebb csoportokban új epizódokat alkottak a halhatatlan libapásztor ismert történetéhez. Miután lassan mindenki megtalálta a neki leginkább tetsző szerepet indult a mai napra tervezett forgatás. A hatalmas hőségre fittyet hányva megelevenedett a döbrögi vásár, majd változatos helyszíneken leforgattuk a hatalmaskodó nagyúr pórul járásának vadonatúj epizódjait. A prózai színházat ma éneklés, tánc, festészet, hangszeres játék, sőt, még lovas produkció is gazdagította. Ezen a napon mi így éltük meg a művészetek egymásra találását.

Kamarazenekar szekció: A második napon egyénileg is foglalkoztunk a gyerekekkel, hogy fejlesszük az individuális készségeiket. Kis csoportokba alakulva a csütörtöki záró koncertre újabb kamaradarabokkal ismerkedtünk meg. A délutáni próbán a tábor kulcs állatával foglalkozó kamaradarabunkon dolgoztunk. Már a második napon láthatóan nyitottabbak voltak a gyerekek, és sokkal bátrabban kibontakoztatták egyéni képességeiket. Az est folyamán önkéntes zenetanáraink örömzenéjét tánccal és jó hangulattal fogadták a gyerekek.

3. nap

Kreatív írás szekció: A mai napon teljesen a közös alkotásra fókuszáltunk. Szóláncokat és közös mondatokat alkottunk, és beszélgettünk az írásról, és arról, hogy milyen érzelmi és tapasztalati háttér szükséges hozzá. Délutánra mindenki önálló feladatokat kapott, amit a holnapi nap folyamán nézünk meg.

Természetfotó szekció: A mai napon a természetfotós szekció résztvevői a délelőtt folyamán közös műhelymunkában vettek részt. A foglalkozás első részében Benczúr Anna mutatta be a fényképezőgépek működési elvét: a zársebesség, ISO, és blende beállításait. A foglalkozás második részében különböző fotószerkesztő programok lehetőségeit ismertük meg, majd mindenki az eddigi ismeretek alapján szoftveres módon retusálta az elkészített fotóit. A délután folyamán a közeli Peszéri erdő állat- és növényvilágát fedeztük fel és „kaptuk” lencsevége.

Festészet szekció: A csoport kipróbálhatta az akrill festék használatát, amelyet vászonra vittek fel. A gyerekek egyre bátrabban használták az eszközöket, és mertek játszani a színekkel. Miután végeztek a mai feladattal, lehetőséget kaptak saját ötleteik megvalósítására is. Ez olyan jól működött, hogy a munkát még vacsora után is folytatták. Mindent összevetve a mai napot is vidámnak és produktívnak értékeljük.

Nemez szekció: A nemezelő műhelyben a madaras képek elkészültek. Az újabb munkálatok megkezdése előtt a hernyóselymet és kötényeinket is megfestettük. A hernyósemelyre merinói gyapjút applikálunk, így készítettük el az első kendőnket is. Ez az eljárás a nuno-nemez technika. A munkánk során rengeteg szappanos vizet használtunk fel. A táborlakók csodájára jártak mai alkotásainkat.

Grafika szekció: A fiktív madárhatározó lapjait fejeztük be. A gyerekek kreatívan alkalmazták a számítógépes grafika adta lehetőségeket. Ezután egy közismert logót elemeire bontottunk, majd megvizsgáltuk, hogy milyen elemekből áll össze. A vizsgálatot követően a tapasztalatok alapján mindenki alkotott egy saját logót.

Művészi fotó szekció: Rengeteg eredeti alkotás készült a mai napon is. Montázstechnikával több képből egy önálló alkotást készítettünk, amelyik egy egy csoport munkáját összegezte. A gyerekek számára ismert A magyar népmesék főcíméből kiindulva animációs technikával egy új, eredeti változatot alkottunk, ami remekül sikerült. A gyerekek elmélyülten dolgoztak órákon át.

Guzsaly szekció: Igazi alkotókedv jellemezte a mai napot. Ma szőttünk! A madzagszövő kereten finom mintájú pántot, bontokból összecsomózott képkereten növényeket, annak szárait, illetve virágos részeit nyári hangulatú műalkotássá alakítottuk. Ezután a szövőállványon gyapjúfonalból tarisznyát készítettünk. Megtapasztaltuk, hogy a szövés nagyon időigényes, aprólékos munka, rendkívüli precizitást igényel, de mi képesek vagyunk rá!

Színjátszás szekció: Izgalmas nap volt a mai! Délelőtt az utolsó felvételekkel befejeződött filmünk forgatása. A jelenetek megszületéséhez ma is sok segítséget kaptunk a műhelyektől, sőt a szálláshely munkatársaitól is. Felsorolni is nehéz hány helyszínen forgattunk, hány párbeszédet találtunk ki, hány ötletet valósítottunk meg, vagy vetettünk el. Délután már csak a narrátor szövegeit rögzítettük, majd lázas munkával estére elkészültünk a vágással, és végre elmondhattuk, hogy a filmmel KÉSZEN LETTÜNK! Takarodó előtt az összes gyerek ott szorongott Zoli bácsi szobájában, aki premier előtti vetítést tartott. Mit mondjuk, volt öröm!

Kamarazenekar szekció: A délelőtt folyamán átjátszottuk a búcsúest műsorát, majd kiscsoportos foglalkozásokat tartottunk az ebédig. A dráma szekció kérésére közreműködtünk a kisfilmben, amit a gyerekek nagyon érdekesnek találtak. A csendes pihenő után folytattuk a közös próbát, mesezenékkel és közismert művekkel szeretnénk a pódiumra lépni. A gyerekek már izgatottak a holnapi előadás miatt.

4.nap:

Elérkeztük az alkotó tábor utolsó előtti napjához. Mind a kilenc szekcióban töretlen lelkesedéssel folyt a kreatív alkotómunka, hiszen a búcsúestre ma került sor. A tábor lakói megcsodálhatták egymás műveit a záró kiállításon. Fantasztikus alkotások születtek ezek a héten.

5. nap:

Elérkezett a tábor utolsó napja. A reggelit követően összepakoltunk és nehéz szívvel, könnyes szemmel búcsút vettünk egymástól.

Köszönjük a Csányi Alapítvány Kuratóriumának és Vezetőségének ezt az élményekkel teli, fantasztikus hetet!

 

Így láttuk mi…

„Hálás vagyok, hogy kis-mentorként részese lehettem a második alkalommal megrendezésre kerülő Össz-művészeti alkotó tábornak Sarlóspusztán. A tábor különlegessége nem csak az a sokszínűség, amelyet a gyerekek hoznak magukkal, hanem maga a helyszín is. Itt megtaláltuk az a nyugalmat, amire szükség volt egy-egy festmény, nemezelt munka, grafika, vers, vagy tarisznya elkészítéséhez, de nem lehetett hiányérzete a kihívást kereső természetfotósoknak, zenészeknek, vagy művészeti fotósoknak sem. Sok kitartással, befektetett munkával, és türelemmel születtek meg azok az alkotások, amelyek még értékesebbé tették az itt eltöltött időt. Úgy hiszem, mind köszönjük, hogy hazavihetünk a “táborból” egy darabot magunkkal, akár egy általunk elkészített munka, akár egy emlék képében.” Lévay Melitta, kis-mentor Jászság 1.

„Ez az 5 nap a Gyerekekkel nagyon tanulságos volt számomra. Nagyon sokat tanultam Tőlük is és a Mentoroktól is. A Kamarazenekari próbák jó hangulatban teltek. Mindenki nagyon ügyes volt, s minden instrukcióra jól reagáltak. A hangszeres tudásuk, hangszerkezelésük igazán lenyűgözött. A közös munka öröme átjárta a próbákat, érezhető volt a szekciótagok közötti összetartozás. Mesezenékkel és filmzenékkel készültünk a táborzáró eseményre. Megható volt figyelemmel kísérni, hogy próbáról próbára egyre jobban összeálltak a darabok, hála a Gyerekek odafigyelésének, s annak, hogy szeretettel, örömmel vettek részt a próbákon. A kamarazenekar záró produkciója, őszintén mondhatom, magas színvonalú volt. Mindenki koncentrálva, minden tudását beleadva vett részt ezen az eseményen (is). Csodálattal figyeltem a többi szekció egész hetes munkáját is. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek az össz-művészeti alkotó tábornak!” Metykó Viktória önkéntes

„Hálás vagyok a lehetőségért, azért, hogy részt vehettem a 2. össz-művészeti alkotó táborban. Ez a hét valóban az alkotásról szólt, a gyerekek napról-napra egyre nagyobb lelkesedéssel dolgoztak és bátran mondhatom, csodálatos művek születtek minden szekcióban. Nagy öröm volt látni, hogy a résztvevők ágazaton belül és kívül egyaránt egy igazi összeszokott csapatot, sőt bátran merem mondani egy nagy és összetartó családot alkottak. Nagyon jól felkészült és tehetséges gyerekeket ismertem meg, akikkel élmény volt a munka. A záró est magas színvonala, a gyerekek mosolya és elégedettsége fémjelzi az alapítványon belül folyó kimagasló munkát. Remélem, hogy lesz még lehetőségünk együtt dolgozni.” Koncsik Tibor önkéntes

„Hálás vagyok, hogy részt vehettem a 2. Össz-művészeti táborban kis-mentorként. Ez volt az első olyan táborom, amiben kis-mentori feladatokat tölthettem be és nagyon élveztem ezt a “megpróbáltatást”. A többiek nagyon segítőkész és szófogadó viselkedése miatt gördülékenyen ment a közös munka. Remek volt látni, hogy a gyerekek szekciókon belül és helyenként azon kívül is a fantáziájukat segítségül hívva rendületlenül alkottak, és azt, hogy tudásukat átadták más csoportok tagjainak is. Úgy hiszem egy nagyon tartalmas hetet zártunk le, és szeretném megköszönni a Csányi Alapítványnak a lehetőséget, hogy kis-mentorként részese lehettem a tábornak.” Orsós Dániel kis-mentor Pécs 3.

„Amikor megérkeztem Sarlóspusztára, jókedv és nevetés fogadott. Az ismerkedés után azonnal kezdődött a program.  Az én szekciómban aquarell és akril festéssel foglalkoztunk. A hangulat szuper volt. Legtöbbször csendben és koncentráltan kevertük színeket és festettünk. Gyönyörű festmények lettek az eredmények!” Julia Sieber önkéntes

„Ez a tábor nem csak arra ad lehetőséget, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, játszanak, hanem arra is, hogy a kreativitásukat megmutathassák. Ezt meg is tették, mert mindenki kiemelkedő dolgokat alkotott a különféle szekciókban. A gyerekek rám is inspirálóan hatottak, ezúton is szeretném megköszönni a Csányi Alapítványnak a lehetőséget, hogy részt vehettem a táborban.” Leó Jacqueline Zsófi önkéntes